Zoltán Lomnici
Quick Facts
Biography
Lomnici Zoltán (Budapest, 1954. december 22. –) magyar jogász, 2002. június 25. és 2009. június 25. között a Legfelsőbb Bíróság elnöke.
Életútja
1979-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, majd bírósági fogalmazóként, 1981-től bírósági titkárként dolgozott a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. 1982 májusától bíróként tevékenykedett.
1991. május 1-jén nevezték ki a Legfelsőbb Bíróságra, a Közigazgatási Kollégiumba. 1998. február 1-jétől főtitkárként az igazgatási szervek irányítása mellett szóvivői feladatokat is ellátott. 1999. április 1-jétől tanácselnök. 2002. február 1-jétől a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesévé nevezték ki.
2002. június 25-én az Országgyűlés hat évre a Legfelsőbb Bíróság elnökévé választotta. Mandátuma lejárta után az utódja megválasztása körüli bonyodalmak miatt még egy évig ügyvezető elnök volt, mielőtt 2009. június 22-én végre megválasztották Baka Andrást.
2010. március 31-én az akkor megalakult Emberi Méltóság Tanácsa nevű nemzetközi civilszervezet elnöke lett.
Díjai, elismerései
- Radnóti Miklós antirasszista díj (2011).
Családja
Fia, ifjabb Lomnici Zoltán jogász, politikus, a Civil Összefogás Fórum nevű szervezet egyik vezetője.
Jegyzetek
- ↑ Civil tanács az emberi méltóságért – Népszabadság, 2010. március 31.