peoplepill id: samuel-nagy
SN
3 views today
3 views this week
Sámuel Nagy
orvos

Sámuel Nagy

The basics

Quick Facts

The details (from wikipedia)

Biography

Pathi Nagy Sámuel (Komárom, 1773 körül – Komárom, 1810. január 10.) orvosdoktor.

Élete

Komáromi származású; előbb Pozsonyban tanult; 1788. szeptember 5-től Debrecenben a református főiskola felsőbb osztályában folytatta tanulmányait. Főiskolai könyvtárnok is volt, 1796. szeptember 20-tól 1797. március 17-ig pedig főiskolai senior; Csokonai Vitéz Mihálynak jó barátja, aki szintén a diák Csokonai debreceni köréhez tartozott. 1797-ben Iglón írta Gessner-fordításának előszavát; azután Bécsben az orvosi tudományokat hallgatta és ugyanott a nagy kórházban volt gyakornok. Járt külföldi egyetemeken is, nevezetesen Jénában (1798-99), ahol a mineralógiai társaságnak titkára, később levelező tagja volt. Hazájába visszatérve, mint gyakorlóorvos Komáromban telepedett le. Miután 1801-ben a himlő terjedni kezdett a városban, jó példával akart elöljárni, azért saját gyermekét oltotta be először és így terjedt el a himlőoltás a városban, melyet azután a megyében is gyakorlatba vett. A jenai orvosi társaságnak, a westfáliai királyi természetvizsgáló társaságnak, a gothai és altenburgi erdőmívelő társaságnak tagja volt. Kazinczynak szintén jó barátja volt, vele levelezett. Midőn 1803 májusában Tata közelében Kazinczyt baleset érte, akkor Nagy Sámuel kezelte őt, sőt, az ő házában is tartózkodott hosszabb ideig.

Munkái

  • Brevis et sincera deductio status religionis evangelicorum, juriumque ac legalium libertatum eosdem concernentium, divae olim reginae Hungariae, Mariae Theresiae exhibita. 1790. Hely n.
  • Psychologia. Campéből. Pozsony és Komárom, 1794.
  • Az Istennek jósága és bölcsessége a természetben. Sander Henrik után. Pozsony és Komárom, 1794. (2. megjobb. és bőv. kiadás. Pozsony. 1798. Elől: Az olvasóhoz, Elöljáró beszéd a II. kiadáshoz, Bécs l. jún. 1797., Cs. Vitéz M. költeményei: Mulik mord egünk homálya… Sander Henrik élete.).
  • Dafnis és az első hajós. Gesznerből. Pozsony és Komárom, 1797. (Ism. Irodalomtört. Közlem. 1900.).
  • Az oltalmazó himlőről, írta a komáromi nép megvilágosítására különösen. Komárom, 1801.
  • Catalogus librorum experientissimi quondam medicinae doctoris… Comaromii, 1810. (Kis 8rét 72 lap).

Levelei Kazinczy Ferenchez: Debreczen 1794. február 15. Komárom 1806. október 26. (Kazinczy Ferenc Levelezése II. V.).

The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.
Lists
Sámuel Nagy is in following lists
comments so far.
Comments
From our partners
Sponsored
Credits
References and sources
Sámuel Nagy
arrow-left arrow-right instagram whatsapp myspace quora soundcloud spotify tumblr vk website youtube pandora tunein iheart itunes