Péter Stamler
Quick Facts
Biography
Stamler Péter (Budapest, 1947. július 18. –?) magyar nemzeti labdarúgó-játékvezető. Beceneve: Gyík. Polgári foglalkozása: anyagbeszerző.
Pályafutása
Labdarúgóként
Fiatal korában ismerkedett meg a labdarúgással, a Magyar Kábel csapatában kezdett futballozni. Társaihoz hasonlóan végigjárta a kikerülhetetlen létrát, volt serdülő, ifjúsági és felnőtt játékos. Felkészültségére jellemzően eleinte játékosedzőként, majd edzőként tevékenykedett. Nagyon nehezen tudta a Budapesti Labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) elnöke Kürti Imre rábeszélni, hogy játékvezetői pályafutásának elősegítése érdekében vegye komolyan a bíráskodást. Aktív játékvezetői pályafutása alatt a játékvezetői válogatott oszlopos tagja volt.
Nemzeti játékvezetés
A játékvezetésből Budapesten vizsgázott. A Budapesti Labdarúgó-szövetség (BLSZ) által üzemeltetett labdarúgó bajnokságokban kezdte sportszolgálatát. A BLSZ JB minősítésével NB III-as, egyben országos utánpótlás bíró. A Magyar Labdarúgó-szövetség Játékvezető Testületének (JT) döntésével 1987-től NB II-es, majd 1989-től NB I-es játékvezető. Több nemzetek közötti válogatott és klubmérkőzésen volt a működő játékvezető segítő partbírója. Külföldön 11 alkalommal segédkezett. NB I-es mérkőzéseinek száma: 63.
Időpont | Helyszín | Mérkőzés típusa | Mérkőzés | Eredmény |
---|---|---|---|---|
1989. szeptember 9. | Révész Géza utcai stadion, Siófok | első NB I-es mérkőzése | Siófoki Bányász–Pécsi MSC | 2 – 2 |
1995. november 30. | Üllői úti Stadion, Budapest | utolsó NB I-es mérkőzése | Ferencvárosi TC–Kispesti Honvéd | 3 – 1 |
Nemzeti kupamérkőzések
Vezetett kupa-döntők száma: 1.
Szabad Föld-kupa
A Szabad Föld-kupa, egy ezüst vándorserleg, amit a Szabad Föld újság támogatott. A kupán kívül a győztes csapat egy teljes garnitúra labdarúgó-felszerelésben is részesült. A kupa létrehozásának célja volt, hogy a falusi és egyéb alsó osztályú labdarúgó csapatok is eredményesen versenyezhessenek egy országos kupában.
Időpont | Helyszín | Mérkőzés típusa | Mérkőzés | Partbírók | Eredmény | Nézők száma |
---|---|---|---|---|---|---|
1994. június 15. | Bozsik Stadion, Budapest | döntő | Kisszállás–Nyírcsaholy | Cserna László/Hidasi Gyula | 1 – 0 | 2500 |
Magyar női labdarúgó-válogatott
A magyar női játékvezetői keretek felállításáig férfi játékvezetők irányították a női válogatott felkészülési mérkőzéseit.
Időpont | Helyszín | Mérkőzés típusa | Mérkőzés | Eredmény | Nézők száma |
---|---|---|---|---|---|
1993. április 9. | REAC pálya, Budapest | felkészülési (60. mérkőzés) | Magyarország–Olaszország | 0 – 2 | 500 |
Edzőként
A Testnevelési Főiskolán középfokú edzői képesítést szerzett. A Ganz-Mávag SC csapatánál játékos edzőként tevékenykedett.
Sportvezetőként
A MLSZ Játékvezető Bizottságánál (JB) Hévízi Ottót követően lett felelős a játékvezetők fizikai állóképességének biztosításáért. Országos ellenőr, a JB labdarúgó válogatott edzője.
Szakmai sikerek
- 1991-ben a Nemzeti Sport újságíróinak osztályzatai alapján az 'Év Játékvezetője" címért folytatott versenyben Roxin György mögött, a 25 NB I-es játékvezető közül az előkelő negyedik helyen végzett.
- 2013-ban Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke, egyben az MLSZ JB elnöke 35 éves vizsgája alkalmából emléktárgyat adott részére.
Források
- Nemzeti Sport - 1999. január 17.
- Nemzeti Sport - 1991. augusztus 16.
- Mező László – a Szabad Föld Kupa 40 éve
- (2009) „újságcikk”. Síp és Zászló 2009 I. évfolyam 2. szám.
- Stamler Péter játékvezetői adatlapja a Nemzeti Labdarúgó Archívum oldalán
Külső hivatkozások
- Solymosi Péter. szabadfold.hu. (Hozzáférés: 2013. április 24.)
- Solymosi Péter. szabadfold.hu. (Hozzáférés: 2013. április 24.)
- Solymosi Péter. szabadfold.hu. (Hozzáférés: 2013. április 24.)
- Stamler Péter. focibiro.hu. (Hozzáférés: 2014. augusztus 21.)
- Stamler Péter. szabolcsjb.hu. (Hozzáférés: 2015. október 8.)
- Stamler Péter. nela.hu. (Hozzáférés: 2015. október 8.)
Elődje: | Szabad Föld-kupa döntő | Utódja: |