peoplepill id: peter-erdos
PE
Hungary
2 views today
2 views this week
Péter Erdős
Magyar festő, szobrász

Péter Erdős

The basics

Quick Facts

Intro
Magyar festő, szobrász
Places
Work field
Gender
Male
Place of birth
Hódmezővásárhely, Hungary
Age
86 years
The details (from wikipedia)

Biography

Erdős Péter (Hódmezővásárhely, 1938. május 16. –) magyar festő, szobrász.

Élete

Szülei Erdős János és Kolumbán Erzsébet is képzőművészek voltak. Először még gimnazista korában, 1954-ben tűnt fel az első Őszi Tárlaton, melyre a szervező, Galyasi Miklós múzeumigazgató hívta meg. 1960-ban diplomázott a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, mestere volt Füstös Zoltán. 1968-tól 1973-ig Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, mesterei Veress Sándor László, Patay László voltak. 1974-ig dolgozott rajztanárként: 1960-tól Mártélyon, majd két évvel később a vásárhelyi Szántó Kovács János Általános Iskolába került át. Ezután szabadúszóként folytatta működését. Műveiben folytatja az alföldi festészeti hagyományokat, tájképeket fest, de emellett rézdomborítással is foglalkozik, valamint készít kerámiákat is. Hódmezővásárhelyen több általa készült utcanévtábla és emléktábla is látható.

Egyéni kiállítások

  • 1960 • Hódmezővásárhely
  • 1967 • Szentes • Hódmezővásárhely
  • 1968, 1976 • Békéscsaba
  • 1974 • Békés • Orosháza
  • 1975 • Hatvan
  • 1978 • Szentes • Gyula • Orosháza
  • 1981 • Miskolc
  • 1984 • Jászberény
  • 1985 • Pécs • Karcag
  • 1986 • Csanytelek
  • 1987 • Salgótarján
  • 1995 • Hódmezővásárhely.

Válogatott csoportos kiállítások

  • 1960-63, 1971, 1973, 1974 • Vásárhelyi Őszi Tárlat, Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely
  • 1974 • Vásárhelyi művészek kiállítása, Salgótarján
  • 1971 • Szatmári képzőművészek tárlata, Marosvásárhely
  • 1966, 1968 • Délalföldi Tárlat, Szeged
  • 1972, 1973, 1976, 1978 • Szegedi Nyári Tárlat, Móra Ferenc Múzeum, Szeged
  • 1972 • Hódmezővásárhelyi festők Miskolci Tárlata
  • 1975 • Mezőgazdaság a képzőművészetben, Mezőgazdasági Múzeum, Budapest
  • 1978 • Tiszatáj kiállítás, Szombathely, Budapest
  • 1981 • III. Képzőművészeti Triennálé, Szolnoki Galéria, Szolnok
  • 1974 • Magyar Tájak, Hatvan
  • 1980-84 • Táj- és Portrébiennálé, Hatvan
  • 1986 • Szekszárd.

Köztéri művei

  • panno (1983, Fábiánsebestyén, házasságkötő terem)
  • Bethlen Gábor Gimnázium (Hódmezővásárhely).
The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.
Lists
Péter Erdős is in following lists
comments so far.
Comments
From our partners
Sponsored
Credits
References and sources
Péter Erdős
arrow-left arrow-right instagram whatsapp myspace quora soundcloud spotify tumblr vk website youtube pandora tunein iheart itunes