Olivio Kocsis-Cake
Quick Facts
Biography
Kocsis-Cake Olivio (a „Cake” magyarosan ejtendő, születési neve Cake Baly Olivio; 1980. március 31. –) apai ágon bissau-guineai származású magyar politikus, a Párbeszéd pártigazgatója, 2018 óta az Országgyűlés tagja.
Élete
Édesanyja magyar könyvelő, édesapja a Bissau-Guineából érkezett balanta közgazdász, később Az állampolgár című film főszereplője, Cake-Baly Marcelo. Budapesten nőtt fel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen diplomázott történelem szakon, és szociológia szakon is abszolutóriumot szerzett. E közben rádiós műsorvezetőként dolgozott a Radiocafé 98.6-ban és a Civil Rádióban, illetve online portáloknál írt közéleti, külpolitikai témájú cikkeket. A Kurt Lewin Alapítvány és a Soros Alapítvány megbízásából is végzett kutatásokat.
Politikai pályafutása
2010 elején kezdett a Lehet Más a Politika kampányában dolgozni. A 2010-es magyarországi önkormányzati választáson terézvárosi polgármesterjelölt volt, ahol 11%-ot ért el, de kompenzációs listáról bejutott a kerületi közgyűlésbe. 2012-benbeválasztották az LMP Országos Választmányba, nevéhez fűződik a Budapest Választmány létrehozása.
2013 februárjában kilépett az LMP-ből, a Párbeszéd Magyarországért alapító tagja, 2014-ben pártigazgatóvá választották. A 2018-as magyarországi országgyűlési választáson a Párbeszéd a Magyar Szocialista Párttal indult közös listán, Kocsis-Cake a 99. helyet kapta. A listavezető, Karácsony Gergely mandátumát az Országgyűlés megalakulása után visszaadta, hogy polgármester maradhasson, a taggyűlés Kocsis-Cake Oliviót választotta annak ellenére, hogy a listán nem ő következett.
Jegyzetek
- ↑ Fuhu.hu
- ↑ Budapest VI. települési választás eredményei (magyar nyelven). Nemzeti Választási Iroda. (Hozzáférés: 2018. augusztus 12.)
- ↑ ÍGY KERÜLHETETT BE A PARLAMENTBE KOCSIS-CAKE OLIVIO (magyar nyelven). Figyelő. (Hozzáférés: 2018. augusztus 12.)
- ↑ Kocsis-Cake Olivio veheti át Karácsony Gergely parlamenti mandátumát. 444.hu. (Hozzáférés: 2018. augusztus 13.)