peoplepill id: miss-mood
MM
9 views today
9 views this week
The basics

Quick Facts

Work field
Birth
Age
30 years
The details (from wikipedia)

Biography

Mező Dorottya, művésznevén Miss Mood (Gyöngyös, 1994 –) magyar énekesnő, dalszövegíró.

Életútja

Korai évek

Gyermekkora óta a színpadra készült. 8 évig hegedűn, 2 évig gitáron, majd zongorán is játszott.

14 éves korában, 2008-tól kezdett el komolyan foglalkozni énekléssel. 17 éves korában – miután a Csillag Születik műsorban elutasították –, az RTL Klub szerkesztősége felkínálta neki, hogy induljon az X-Faktor harmadik évadában. A válogatón tovább jutott a legjobb 90 előadó közé, de az élőadásba nem került be, így tehetségkutatós karrierje letört, azonban továbbra is énekléssel foglalkozott. A budapesti Kővirágok Énekiskolában musical, majd pop szakon hallgatott; utóbbin Lajtai Kati tanítványa volt. Közben egy együttesben, a Superfunkban működött közre.2014-ben a TV2 produkcióban, a Rising Star első évadában tűnt fel, ahol a harmadik fordulóig jutott.

Első sikerek

A válogatóban énekelt dala által figyelt fel rá a szintén gyöngyösi származású Vaszil Erik rapper, művésznevén Rico, akivel 2014. nyarán kooperált először, s adták ki 2014. augusztusában első közös dalukat Őrült nyár címmel, mely 1 milliós megtekintést nyert a Youtube videómegosztón. Szintén a rapperhez fűződik művészneve is, aki szerint az énekesnő hangja minden hangulatára megoldás, ezért Miss Moodnak (magyar jelentése: „Miss Hangulat”) nevezte el.

2015-ben jelent meg első önálló slágere Méreg címmel, amit már 2 milliós megtekintés követett. Állítása szerint a kissé melankolikus dalt életének egy nehezebb periódusa lezárásaként írta; a mű sikeréhez SMiTHMUSiX producer is hozzájárult.

A Vihar

A korábbi próbálkozások és dalfeldolgozások mellett első komoly sikere mégis a Vihar című sláger volt 2016. novemberében, amelyet szintén Rico-val duettben dolgozott ki; a dal 25 milliós megtekintéssel bír, mely által közösen robbantak a magyar popiparba. Azóta rendszeresen készítenek újabb és újabb slágereket, és hívják szórakozóhelyekbe fellépni őket.

További dalok

A Vihar után a következő közös produkciójuk a Mágnes volt, mely szintén sikeres volt a videómegosztón. További dalaik eddig nem múlták felül a Vihar sikerét. 2018. nyarán megjelent Szív című zenéje, de jellemzően jelenleg is közösen dolgozik Rico-val. Párosuk jellegzetessége, hogy fellépéseiken és klipjeikben azonos színvilágú ruházatot viselnek.

2019. júniusában Metzker Viktória lemezlovassal és Dukai Regina énekesnővel működött együtt a TITOK című projektjükben.

Egyéb

2016. októberétől Youtube csatornájára Miss Mood Make Up című lejátszási listájára sminkes videókat tölt fel napjainkban is. Korábban autodidakta módon sajátította el a sminkművészetet; tehetsége révén komoly vendégkört is kialakított magának, azonban énekesi pályájának fellendülése miatt abbahagyta.

Jelenleg is árusítja kiadója, a Gold Soul Records a Miss Mood és Rico nevével fémjelzett kollekciójukat, melyekhez saját maguk álltak modellt.

The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.
Lists
Miss Mood is in following lists
comments so far.
Comments
From our partners
Sponsored
Credits
References and sources
Miss Mood
arrow-left arrow-right instagram whatsapp myspace quora soundcloud spotify tumblr vk website youtube pandora tunein iheart itunes