peoplepill id: lazar-zoltan
LZ
Hungary
5 views today
9 views this week
Lázár Zoltán
Magyar politikus

Lázár Zoltán

The basics

Quick Facts

Intro
Magyar politikus
Places
Work field
Gender
Male
The details (from wikipedia)

Biography

Dr. Szotyori-Lázár Zoltán (Szolnok, 1978 – ) magyar politikus, ügyvéd, zenész, a Jobbik Szolnok városi szervezetének elnöke és Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezetének alelnöke, Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének tagja.

Életrajza

1978-ban Szolnokon született. 1984-től 1992-ig a szolnoki Kassai Úti Általános Iskola angol tagozatos osztályába, 1992-től 1996-ig pedig a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium angol tagozatos osztályába járt. 1996-tól 2001-ig a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, nappali tagozaton jogász képzésben vett részt. 2004-ben szakvizsgázott és ügyvédi irodát nyitott. Gimnáziumi évei alatt kezdett zenéléssel foglalkozni. Több zenekarnak is tagja volt, mint például a 5 Yards, és a jelenleg (2016) is működő October. Római katolikus vallású. Anyai ági felmenői jászok, apai ősei pedig székelyek. A székely főnemesi primor Szotyori Nagy család leszármazottja. Szolnokon él.

Politikai pályafutása

2002-ben belépett a Fideszbe, a Jobbiknak 2012 óta tagja. 2014. január 13-án a Jobbik szolnoki alapszervezete újraalakult. Az újraalapításban 14 fő vett részt, akik helyszíni jelölés és titkos szavazás során dr. Szotyori-Lázár Zoltánt választották meg a szolnoki Jobbik elnökének. 2015 márciusában tisztújításra került sor a Jobbik Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezeténél, amikor is dr. Szotyori-Lázár Zoltán elnökségi tag és alelnök lett.

A 2014-es önkormányzati választások során a szolnoki 02. számú egyéni választókerületben indult. Egyéni képviselői mandátumot nem sikerült szereznie (második lett 341 szavazattal, míg a győztes Fideszes jelölt 507 szavazatot kapott), viszont kompenzációs listáról bekerült Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésébe. Jelenleg a közgyűlés Jobbik frakciójának vezetője.

A Szolnoki Szamuráj

Egy szolnoki újságíró a „szolnoki szamuráj” becenevet akasztotta rá, mert véleménye szerint az önkormányzati választások után a képviselő testületben is olyan hévvel politizált tovább, mintha még tartott volna a kampányidőszak. A szamuráj szó használata ebben az értelemben inkább pejoratív értelmű, mivel az újságíró arra kívánt utalni vele, hogy olyan szamurájról van szó, aki még akkor is tovább hadakozik, amikor már vége a háborúnak és beköszöntött a béke időszaka. Dr. Szotyori-Lázár Zoltán viszont büszke a becenévre és inkább a szamurájok nemes erkölcsi elveit, nézeteit emeli ki, mint követendő példa. Ebből a szempontból hasonló a véleménye, mint Vona Gábornak, aki a „Lovag” című esszéjében kifejtette, hogy ugyan ő saját magát nem tekinti lovagnak, viszont az ő eszménye, kitűzött célja, vezérlő ideája a lovagi eszmék követése. Nézetei szerint a titán, a katona és a zsoldos szerepével szemben a lovag célja mindennél magasabb: Isten országának építése.

Politikai nézete

Konzervatív jobboldali politikai nézeteket vall. A nemzeti radikalizmus, mint politikai ideológia kizárólag abban az értelemben fogadható el számára, amennyiben a radikalizmus a gyökerekhez való visszatérést jelenti, nem pedig az öncélú extremizmust, vagy a formai radikalizmust. Monarchista, de nem legitimista (Nézete szerint a magyarság természetes államformája a királyság, viszont nem Habsburg-párti. Hogy az uralkodói trónt Habsburg, Anjou, Árpád vagy más házból való tölti be, másodlagos jelentőségűnek tartja). Tradicionalista, valamint a székelyföldi autonómia támogatója.

Politikusi ars poeticája

Politikusi ars poeticája az, hogy a helyes törekvések útján nincs hiábavaló fáradozás, nem létezik megoldhatatlan feladat, csak gyenge akarat vagy nem elég tiszta szándék. A politika pedig nem szitokszó, hanem az emberekkel való foglalkozás tudománya egy magasabb jó érdekében.

Családja

Felesége dr. Lázárné Bartha Ildikó magyar-finn-dráma szakos gimnáziumi tanár, író, költő, a Bar!kád Magazin Porcelánelefánt című rovatának szerzője, illetve a Porcelánelefánt Blog szerkesztője. Egy lánygyermek apja.

Jegyzetek

További információk

The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.
Lists
Lázár Zoltán is in following lists
comments so far.
Comments
From our partners
Sponsored
Lázár Zoltán
arrow-left arrow-right instagram whatsapp myspace quora soundcloud spotify tumblr vk website youtube pandora tunein iheart itunes