peoplepill id: laszlo-imre-waltherr
LIW
3 views today
3 views this week
László Imre Waltherr

László Imre Waltherr

The basics

Quick Facts

A.K.A.
Laszlo Imre Waltherr
Gender
Male
Place of death
Tarcal
Age
78 years
The details (from wikipedia)

Biography

Waltherr László Imre (Tarcal (Zemplén megye), 1788. november 1. – Tarcal, 1866. október 23.) történész, nyelvész, a gróf Károlyi-nemzetség levéltárnoka, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

Élete

Tanulását atyjának, a gróf Károlyi-család nyírségi gazdatisztjének 1795-ben történt halála után, az anyai rokonok gondviselése alatt a tarcali nemzeti iskolában kezdette, Tokajban, Szegeden folytatta és innét a törvénytudományok hallgatása végett Kassára menvén, bevégezte azt 1809-ben. Kétévi törvénygyakorlat után, 1811-ben a Károlyiak hódmezővásárhelyi uradalmánál ügyészi írnokká neveztetett ki és innét 1813-ban Pestre tétetett át a családi jószágok központi kormányának titkári hivatalához. Ennek lajstromozója volt, midőn ügyvédi oklevelet nyert; jegyzője, midőn 1819-ben a tótmegyeri uradalom előbb ideiglenes, majd valóságos igazgatójává lett és az maradt 1822-ig, mely évben a grófok, jószágaikat a gyámi és gondviselői kezekből a magokéiba átvévén, Waltherrt a nemzetség levéltárnokává nevezték ki, mely hivatalában 1850-ben bekövetkezett nyugalmaztatásáig járt el. 1832. szeptember 1-jén a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választotta. 1851 tavaszán Pestről Tarcalra tette át lakását, ahol 1866. október 23-án meghalt. A Magyar Tudományos Akadémiában 1865. január 23-án Wenzel Gusztáv tartott fölötte emlékbeszédet.

Részt vett a «Magyar Tudós Társaság Zsebszótára» készítésében, valamint már korábban Kresznerics «Magyar Szótára» és Kisfaludy Károly munkái kiadása körül közreműködött. Cikkei a Tudományos Gyűjteményben (1828. IX., 1829. VI., 1830. VIII. 1833. VI., 1835. X., 1836. IX.); a Hasznos Mulatságokban (1836. II. 1840. 113-116. l., 1841. 13., 14., 51., 54. sz. Hónapok magyar nevezeteiről); a Tudománytárban (IX. 1836. Porcshalma és az ecsedi tó, 1838. III. Kalendáriomi magyar régiségek, 1841. X. A magyarországi gyökeres nemzetségekről); a Figyelmezőben (1837. 191-194. l. 332-352. l., 1840. 41-47. sz.); az Athenaeumban (1840. I., 1842. 11. sz.); a Jelenkorban (1841. 66. sz.); a Társalkodóban (1841. 70. sz.); a Fasciculi Eccleasistici Litterariiban (1842. I. De nobilitate eorum, quos leges Hungariae Rectores Ecclesiarium compellant); a Religio-Nevelésben (1843., 1848.); a M. Tudós Társaság Évkönyveiben (VI. k.); a M. Akadémia Értesítőjében (1847.); a Religióban (1850. I. Gácsfalva egyházi régiségei); a Gazdasági Lapokban (1852. 29. sz., 1853. 42. sz.); a Magyar Sajtóban (1858. 45. sz. A Károlyi-család névmagyarázata és története).

Munkái

  • Fő tiszt. Fejér György urnak a Hasznos Mulatságok 1837. első félévi 52. számában olvasható pántolódására őszinte felelet. Pest.
  • Fejér György oklevéltára. VII. köt. III. darabja. Kinyomatva a Figyelmező 1837. második féléve 12-17. sz.-ból. Buda, 1837.
  • Némely észrevételei az 1840-ki Mezei Naptárra. Pest, év n.

Forrás

  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.  

További információk

  • Ferenczy Jakab-Danielik József: Magyar írók. Életrajz-gyűjtemény. Pest, Szent István Társulat, 1856.
  • Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969.
  • Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-.
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825-1973. Összeáll. Fekete Gézáné. Bp., Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, 1975.
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825-2002. Szerzők: Markó László, Burucs Kornélia, Balogh Margit, Hay Diana. Bp., MTA Társadalomkutató Központ, 2003.
  • ponori Thewrewk József: Magyarok születésnapjai. Pozsony, Schmidt Antal, 1846.
  • Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.
The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.
Lists
László Imre Waltherr is in following lists
comments so far.
Comments
From our partners
Sponsored
László Imre Waltherr
arrow-left arrow-right instagram whatsapp myspace quora soundcloud spotify tumblr vk website youtube pandora tunein iheart itunes