peoplepill id: karoly-nyari
KN
Hungary
4 views today
4 views this week
Károly Nyári
Hungaran musician

Károly Nyári

The basics

Quick Facts

Intro
Hungaran musician
Places
Work field
Gender
Male
Place of birth
Győr, Győr District, Győr-Moson-Sopron County, Hungary
Age
62 years
Károly Nyári
The details (from wikipedia)

Biography

Nyári Károly (Győr, 1962. június 29. – ) Lyra-díjas  jazz-zongorista, énekes, dalszerző és előadóművész. Magyarországon kívül Európa számos koncerttermében lépett már fel nagy sikerrel. Kiemelt koncertje a karácsonykor megrendezésre kerülő, már hagyománnyá vált Budapesti Karácsonyi Koncert. Lányai, Nyári Aliz és Nyári Edit szintén a zenei pályát választották és hazában egyedülálló módon, duóban lépnek fel Nyári Lányok néven. Fia, Nyári Károly klasszikus zongora tanulmányokat folytat a konzervatóriumban. A művész 2005-ben alapította saját kamarazenekarát, amely részére az elmúlt évek töretlen sikere teremtette meg a lehetőséget, hogy 2016-tól Budapesti Jazz Szimfonikus Zenekar néven folytassa tovább tevékenységét.

Életrajz - korai évek

Nyári Károly a győri Liszt Ferenc Zeneiskolában kezdte klasszikus zongora tanulmányait. Tizenhárom éves korában országos zongoraversenyt nyert. Középiskolába a győri Zeneművészeti Szakközépiskola klasszikus zongora szakára járt, de ekkor már egyre inkább kezdett érdeklődni a jazz iránt.

Előadóművészi és zongoratanári diplomáját a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium jazz-zongora tanszakán szerezte meg Gonda János növendékeként.

1986-tól szólókarrierjét Hollandiában kezdte, ahol jelentős sikereket ért el.

Fellépései alkalmával számos világsztárral játszott együtt, úgy mint Chaka Khan, Gloria Estefan, Mariah Carey, Phil Collins, Michael Jackson, Elton John, Luciano Pavarotti vagy Frank Sinatra, aki egy közös fellépésük után saját mikrofonját adta ajándékba a művésznek. Televízió- és rádióműsorok sztárjaként szerepelt. Sikereinek köszönhetően megkapta a holland állampolgárságot.

Magyarországon több albuma jelent meg, valamint rádió és televízió show műsor rendszeres szereplője. Itthon is számos világsztárnak játszott, mint Al di Meola, Robbie Williams, Paul McCartney, Sting, Madonna, Antonio Banderas, akik elismerték tehetségét és barátságot is kötöttek vele.

Első lemeze "Én voltam boldogabb” címmel 1998-ban jelent meg. A jazz-es hangvételű válogatás méltán kapott jó kritikát és aratott sikert szakmai körökben is. A lemezen 35 kiváló muzsikusból alakult big-band zenekar működött közre.

2000-től napjainkig

Pályájának meghatározó állomásaként 2002-ben megkapta a kiváló zenei tehetségért járó Lyra-díjat, majd ezt követően sikerei és a kedvező visszhangok lehetővé tették az előadó számára, hogy 2004-ben elkészítse második albumát "Földi Csillagok” címmel az RTL Zeneklub kiadásában. 

2005-ben alapította meg saját kamarazenekarát, amely hazánk kiemelkedő, magasan képzett előadóművészeiből áll. Még ebben az évben december 27-én az Uránia Nemzeti Filmszínház Dísztermében "A Nők Gyűrűjében" címmel, fergeteges telt-házas karácsonyi koncerttel lepte meg az igényes közönséget kamarazenekari kísérettel.

"A Zongorista” című koncert show alkalmával 2007. december 27-én saját varázslatos világába kalauzolta a közönségét a Budapest Jazz Orchestra és saját kamarazenekara közreműködésével a Thália Színházban, ahol egy évvel később, szintén a Budapest Jazz Orchestra és kamarazenekara kíséretében “Slágerek a Múltból” címmel tartotta meg, a már hagyománnyá vált, teltházas karácsonyi koncertjét.

Az ország legnagyobb koncerttermében a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben került megrendezésre "My Way" című Sinatra koncertje 2009. április 21-én, amelyet a Jazzy Rádió élőben, megszakítás nélkül közvetített. A nagy sikerű koncerten az előadó kamarazenekara, a Budapest Jazz Orchestra és a Nemzeti Filharmonikusok vonósai működtek közre.

2010. szeptember 22-én "Love Story” című szimfonikus koncertet adott az előadó a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A szimfonikus nagy-koncerten a magyar könnyűzene legendáinak slágerei mellett, filmzenék és a legkedveltebb, legszebb saját dalai hangzottak el a MÁV Szimfonikus Zenekar és Nyári Károly kamarazenekara kíséretével.

"Love Story" koncert a Müpában - 2010

Ugyanebben az évben november 30-án megjelent a művész harmadik albuma "Love Story" címmel. Az album különlegessége, hogy a dalok évtizedekkel születésük után eredeti szimfonikus zenekari kísérettel kerültek felvételre. Az album megjelenését követően, lemezbemutató koncertturné alkalmával vidéki nagyvárosok kiemelt színház és koncerttermeiben lépett fel nagy sikerrel.

Az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége felkérésére adott koncertet a Szépművészeti Múzeumban 2011. március 31-én, ahol művészetével méltó módon képviselte a magyar kultúrát kamarazenekara kíséretével.

Augusztus 21-én a Párizsi Garnier Operában fergeteges koncertjével kápráztatta el a közönséget a Nemzetközi Judo Szövetség fennállásának 60. évfordulójára megrendezett Gálaest alkalmával. A meghívottak között ott volt a francia köztársasági elnök Nicolas Sarkozy és Vlagyimir Putyin orosz elnök is.

A Tisztelet Társasága 2012. január 31-én Tisztelet-díjat adományozott kiemelkedő munkája elismeréseként a művésznek.

A Londoni Olimpián hazánkat képviselte művészetével és 2012. augusztus 3-án fellépett a Nemzetközi Judo Szövetség meghívására. December 27-én "White Christmas" című karácsonyi koncertje került bemutatásra a New York Palota Báltermében a Budapest Jazz Orchestra és kamarazenekara kíséretével.

"Karácsony a Royalban" koncert - 2013

2013. február 14-én a Győri Filharmonikus Zenekarral szülővárosában, Győrben a Richter teremben adott nagy sikerű szimfonikus koncertet. December 27-én és 28-án "Karácsony a Royalban" címmel dupla teltházas karácsonyi koncertjét hallhatta a közönség a Budapest Jazz Orchestra és kamarazenekara közreműködésével az ország legimpozánsabb báltermében.

"Love Story" címmel szimfonikus koncertje került bemutatásra a Miskolci Művészetek Házában a Miskolci Szimfonikus Zenekar és saját zenekara közreműködésével 2014. április 4-én. Augusztus 8-án a MoM Kulturális Központban a Hello Budapest Fesztivál  keretében koncertje került bemutatásra. Az év végén december 27-én és 28-án "Karácsonyi koncert" címmel fergeteges, dupla teltházas hagyományos karácsonyi koncerttel lepte meg a közönségeset a Magyar Virtuózok és kamarazenekara közreműködésével a Corinthia Hotel báltermében.

Egy évvel később 2015. december 27-én és 28-án „Ünnepi Szimfonikus koncert” címmel dupla teltházas karácsonyi koncertet adott a Budapest Jazz Orchestra és a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar és saját zenekara közreműködésével az Erkel Színházban. A koncerten fellépett Nyári Károly két lánya, Aliz és Edit, továbbá Szulák Andrea és Malek Andrea.

2016. április 4-én a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben pályája 30. évfordulójának alkalmából "Úgy szeretlek téged" címmel jubileumi koncerttel készül. A koncerten a magyar könnyűzene legnagyobb slágerei mellett, filmzenék és a legkedveltebb, legszebb saját dalai voltak hallhatóak szimfonikus kamarazenekari kísérettel.

A művész pályafutásának jubileuma alkalmából "Best of Nyári Károly" címmel CD lemezt jelentetett meg, melyen az előadó pályafutását meghatározó legszebb dalok válogatását hallhatja a közönség.

2016-tól Nyári Károly 2005-ben alapított jazz kamarazenekara Budapesti Jazz Szimfonikus Zenekar néven folytatja a közreműködést a művész koncertjein.

2016. december 9-én Győrben a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban került bemutatásra teltházas "White Christmas" című adventi koncertje, amely méltán aratott nagy sikert a közönség körében, kibővített kamarazenekara a Budapesti Jazz Szimfonikus Zenekar kíséretében.

Az elmúlt évek töretlen sikere teremtette meg a művész számára, hogy az immár hagyománnyá vált karácsonyi koncertjét 2016-tól "Budapesti Karácsonyi Koncert" címmel mutassa be. 2016. december 26-án  a Budapest Kongresszusi Központ adott otthont az előadó várva várt  dupla teltházas nagysikerű  karácsonyi koncertjének, melyen a Budapesti Jazz Szimfonikus Zenekar közreműködött, Malek Andrea, Nyári Aliz és Nyári Edit vendégfellépésével. 

Díjai

  • 2002. Lyra-díj
  • 2012. Tisztelet-díj
  • 2016. Kornay Mariann Művészeti - díj
  • 2016. Szenes Iván Művészeti-díj
  • 2017. Győr Díszpolgára

Jelentősebb koncertek

  • 2005. december 27. A Nők Gyűrűjében koncert (helyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház, közreműködők: Big-band zenekar)
  • 2007. december 27. A Zongorista koncert show (helyszín: Thália Színház, közreműködők: Budapest Jazz Orchestra)
  • 2008. december 28. Slágerek a múltból koncert show (helyszín: Thália Színház, közreműködők: Budapest Jazz Orchestra)
  • 2009. április 21. My Way Sinatra koncert a Jazzy Rádió élő közvetítésében (helyszín: Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, közreműködők: Budapest Jazz Orchestra és a Nemzeti Filharmonikusok vonósai)
  • 2010. szeptember 22. Love Story szimfonikus koncert (helyszín: Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, közreműködők: MÁV Szimfonikus Zenekar)
  • 2011. augusztus 21. koncert (helyszín: Garnier Operaház, Párizs)
  • 2012. augusztus 3. koncert a londoni olimpián (helyszín: Hotel Dorchester, London)
  • 2012. december 27. White Christmas karácsonyi koncert (helyszín: New York Palota Bálterme, közreműködők: Budapest Jazz Orchestra és a Jazz and More (JAM) kórus)
  • 2013. február 14. Love Story szimfonikus koncert (helyszín: Győr Richter terem, közreműködők: Győri Filharmonikus Zenekar)
  • 2013. december 27-28. Karácsony a Royalban (közreműködők: Budapest Jazz Orchestra)
  • 2014. április 4. Love Story szimfonikus koncert (közreműködők: Miskolci Szimfonikus Zenekar, helyszín: Miskolci Művészetek Háza)
  • 2014. augusztus 8. koncert a Hello Budapest Fesztivál keretében (helyszín: MoM Kulturális Központ)
  • 2014. december 27-28. Karácsonyi koncert (közreműködők: Magyar Virtuózok Kamarazenekar, helyszín: Corinthia Hotel Royal Grand Bálterem)
  • 2015. december 27-28. Ünnepi Szimfonikus koncert (közreműködők: Budapest Jazz Orchestra, Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar)
  • 2016. április 4. Úgy Szeretlek Téged 30 éves Jubileumi koncert (közreműködők: Budapest Jazz Orchestra, Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar)(helyszín: Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2016. december 9. White Christmas Karácsonyi Koncert (közreműködők: Budapesti Jazz Szimfonikus Zenekar, helyszín: Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ, Győr)
  • 2016. december 26. Budapesti Karácsonyi Koncert (közreműködők: Budapesti Jazz Szimfonikus Zenekar, helyszín: Budapest Kongresszusi Központ)

Lemezei

  • Én voltam boldogabb (1998)
  • Földi Csillagok (2004)
  • Love Story (2010)
  • Best of Nyári Károly (2016)

DVD

  • Úgy szeretlek téged Jubiluemi Szimfonikus Koncert a MÜPÁBAN (2016)

Források

További információk

  • Zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.
Lists
Károly Nyári is in following lists
comments so far.
Comments
From our partners
Sponsored
Károly Nyári
arrow-left arrow-right instagram whatsapp myspace quora soundcloud spotify tumblr vk website youtube pandora tunein iheart itunes