Károly Maróthy

Maróthy Károly (1940-ig ifj. Meizler Károly, Keszthely, 1897. június 8. – Buenos Aires, 1964. szeptember 7.) ügyvéd, újságíró, keresztényszocialista majd nemzetiszocialista politikus.

Német gyökerű családba született, apja, id. Meizler Károly (1866–1941) egy időben ipartestületi elnök volt. Általános és középiskolai tanulmányait Keszthelyen, felsőfokú tanulmányait Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán végezte, ahol jogi diplomát szerzett.

Az első világháborúban önkéntesként vett részt, az olasz, a román és az orosz fronton is harcolt, mielőtt hadnagyi fokozatban leszerelt. A háború után, 1918-ban belépett a Keresztényszocialista Pártba, melynek Zala vármegyei párttitkára, szervezője lett, ami miatt Tanácsköztársaság kikiáltásakor menekülnie kellett. Horthy győzelme után folytatta szervezői tevékenységét a pártban (immáron az egész Dunántúlon), de választásokon ekkor még nem indult, helyette ügyvédi irodát nyitott Keszthelyen.

Először az 1931-es választásokon indult parlamenti mandátumért. Ekkor a kampányban tett politikai állásfoglalásai (egyebek mellett szükségesnek tartotta egy „valódi földreform” megvalósítását) konfliktust szültek közte és a környék földbirtokainak szinte egészét uraló Festetics család és azok szövetségesei között. Ez azt eredményezte, hogy a kormányzat igyekezett mindent megtenni, hogy megakadályozza képviselővé választását. Ennek érdekében az 1931-es választásokon a kormánypárt az országosan ismert Rakovszky Iván korábbi belügyminisztert indította, aki el is vitte a keszthelyi mandátumot. Az 1935-ös választásokon már Oetl-Pálffy Dénessel küzdött meg és bár elsőre épphogy alulmaradt, az eredmény ellen benyújtott petícióját a Közigazgatási Bíróság kénytelen volt a javára megítélni, így 1936-ban elfoglalhatta helyét a képviselőházban.

1937-ben otthagyta a Keresztényszocialista Pártot és Matolcsy Mátyással közösen megalapította a Keresztény Nemzeti Szocialista Frontot (KNSZF), melyben kísérletet tett a nemzetiszocializmus és a kereszténydemokrácia ötvözésére. Az 1939-es választásokon már e párt színeiben lépett fel a keszthelyi kerületben, melyet ekkor egyértelműen megnyert. 1939-től alapítója és főszerkesztője volt a Pesti Újság című szélsőjobboldali lapnak. Ekkoriban már Szálasi Ferenc feltétlen hívének számított, ami új pártján belül szakadáshoz vezetett; míg ő sürgette, addig Matolcsy Mátyás ellenezte az együttműködést Szálasiékkal. Emiatt Matolcsy és vele a tagság egy része is elhagyta a KNSZF-et (többségében a kormánypárt MÉP-hez csatlakoztak, míg pl. Matolcsy a Nyilaskeresztes Front tagja lett). A párt így teljesen Maróthy irányítása alá került, ami 1939-ben egyesült a Nemzeti Fronttal. A két front vele együtt hat képviselőt juttatott a parlamentbe, ami után véglegesen egyesültek (a választásokon ugyanis még külön indultak).

Meizler 1940-ben magyarosította a vezetéknevét Maróthyra és még ebben az évben pártját beolvasztotta a Nyilaskeresztes Pártba, melynek ő maga is tagja lett.

Maróthy 1944-ben a második világháború végének közeledését látva előbb Németországba menekült, majd onnan 1947-ben kivándorolt Argentínába, ahol a fővárosban, Buenos Airesben telepedett le. Itt 1949-ben megalapította a Magyar Nép című újságot, melynek társszerkesztőjeként dolgozott egészen 1954-ig. Ezen kívül írt még a Magyar Egység és a Kárpát nevű folyóiratokba is. Tagja és aktív előadója volt a Mindszenty Akadémiának és a helyi Magyar Háznak. 1964. szeptember 7-én érte a halál Buenos Airesben.