peoplepill id: jozsef-bruenek
JB
7 views today
7 views this week
The basics

Quick Facts

Work field
Gender
Male
Birth
The details (from wikipedia)

Biography

Brünek József (Marosportus, 1793. – Pest, 1864. december 27.) gróf Károlyi István uradalmi főtisztje.

Élete

Atyja sótiszt volt. A gimnáziumot Gyulafehérváron kezdte, Aradon folytatta, és Szegeden fejezte be. A mezőgazdasági pályára a keszthelyi Georgiconban képezte magát, és 1814-től kezdve a gróf Károlyi-család uradalmaiban dolgozott; a három gróf Károlyi megosztozkodása után Károlyi István gróf összes uradalmainak irányításával bízták meg. 1842-ben nyugalomba vonult, és Soroksáron telepedett le. A szabadságharc után pénzügyi tanácsossá nevezték ki, e hivataláról 1852-ben leköszönt, és ismét nyugalomban saját gazdaságának és a közügynek szentelte életét. A Szent-István-társulatnak választmányi tagja volt.

Munkái

  • Beszéd, mely, mint a középponti gazdasági egyesület részéről kiküldött tag által az Aradmegyében czélba vett fiók gazdasági egyesület alakítására aug. 19. 1845-ben tartott gyülekezet alkalmával mondatott. Arad, 1845.
  • Robot és dézma. Pest, 1846.

Gazdasági cikkei a Magyar Gazdában (1845. 1847–48.), a Gazdasági Lapokban (1850–51.) és a Vasárnapi Ujságban (1856.) jelentek meg. A politikai lapokba konzervatív szellemű cikkeket írt.

További információk

  • Lukácsy Sándor:Kalászatok az ismeretlen XIX. századból - Robot magyar módra - Brünek József (1793-?).Kortárs,XXXIX. évf.9. sz. (1995)91–93. o.
  • Ferenczy Jakab-Danielik József: Magyar írók. Életrajz-gyűjtemény. Pest, Szent István Társulat, 1856.
The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.
Lists
József Brünek is in following lists
comments so far.
Comments
From our partners
Sponsored
Credits
References and sources
József Brünek
arrow-left arrow-right instagram whatsapp myspace quora soundcloud spotify tumblr vk website youtube pandora tunein iheart itunes