peoplepill id: istvan-gabor-kruzslicz
IGK
Hungary
1 views today
3 views this week
Istvan Gabor Kruzslicz
levéltáros, helytörténész, középiskolai tanár

Istvan Gabor Kruzslicz

The basics

Quick Facts

Intro
levéltáros, helytörténész, középiskolai tanár
Places
Gender
Male
Place of birth
Hódmezővásárhely, Hódmezővásárhely District, Csongrád-Csanád County, Hungary
Age
80 years
Education
University of Szeged
(-1969)
Gyula Juhász Teacher Training College
(-1981)
The details (from wikipedia)

Biography

Kruzslicz István Gábor (Hódmezővásárhely, 1944. szeptember 12. –) helytörténész, levéltár-igazgató, képzőművész.

Életpályája

A hódmezővásárhelyi Állami Bethlen Gábor Gimnáziumban érettségizett. Tanulmányait a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta, ahol 1969-ben történelem–orosz szakon végzett. 1981-ben a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán rajztanári képesítést is szerzett. 1982-ben elnyerte az egyetemi doktorátusi címet. 1969-ben könyvtáros a Csongrád Megyei Könyvtárban, 1969 és 1979 között a hódmezővásárhelyi Szántó Kovács János Kollégium nevelőtanára, közben óraadó tanár a Frankel Leó Közgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskolában. 1979–1980-ig a Bethlen Gábor Gimnázium tanára, majd levéltáros a Csongrád Megyei Levéltárban (Szeged). 1986 és 2006 között a Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára igazgatója. 1993 és 2003 között tagja a Vásárhelyi Téka könyvsorozat szerkesztőbizottságának. 1996 és 2004 között Kovács Istvánnal szerkesztette a Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság évkönyvét. 1996 és 2002 között közreadta Szeremlei Sámuel kéziratos okmánytárának használatához szükséges oklevélmásolatok analitikus, kiadásra szánt levéltári segédleteit, regesztáit. Több évig rendszeresen kiállított szobraival és képeivel a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület képzőművészeti tárlatain és önállóan is.

Művei

https://library.hungaricana.hu/hu/view/CSOM_Tan_14/?pg=228&layout=s

  • Százhúsz éve futott be az első vonat Hódmezővásárhelyre. In: Honismeret, 1990. 5. sz. p. 23–24.

https://epa.oszk.hu/03000/03018/00093/pdf/EPA03018_honismeret_1990_05-06_023-024.pdf

  • Kataszteri felmérések és térképek Szegeden 1848 előtt. In: Tanulmányok Csongrád megye történetéből. 16. Szeged, 1990. p. 145–158. https://library.hungaricana.hu/hu/view/CSOM_Tan_16/?pg=148&layout=s
  • „Üdvözlet Hódmezővásárhelyről”. 120 éve jelent meg az első képes levelezőlap. In Honismeret, 1991. 6. sz. p. 15–17.https://epa.oszk.hu/03000/03018/00100/pdf/EPA03018_honismeret_1991_06_015-017.pdf
  • Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város polgármesterének jelentései az 1991–2002. évekről. Hmv, 1992–2003. (szerkesztés Kovács Istvánnal és Szigeti Jánossal)
  • Hódmezővásárhely. Útikönyv. Hmv,1992. 111 p.(Kovács Istvánnal és Szigeti Jánossal) 2. jav. kiad. 1995.
  • Hódmezővásárhely. Reiseführer. Übersetzung von Antal Endrey, Katalin Wilhayn, Jürgen Wilhayn. Hmv, 1992. 137 p. (Kovács Istvánnal és Szigeti Jánossal) 2. jav. kiad. 1996.
  • Vásárhelyi Téka. Helytörténeti, irodalmi, művészeti tanulmányok. Hmv, 1993–2003. 1–15. köt. (sorozatszerkesztés Herczeg Mihállyal, Kovács Istvánnal, Szigeti Jánossal)
  • Grezsa Ferenc: Irodalom Vásárhelyen, Vásárhely az irodalomban. Hmv, 1993. 77 p. (Vásárhelyi Téka, 1.). (szerkesztés Kovács Istvánnal és Szigeti Jánossal)
  • A hódmezővásárhelyi zsidóság, 1740–1993. Hmv, 1993. 48 p. (Vásárhelyi Téka, 3.). (szerkesztés Kovács Istvánnal és Szigeti Jánossal)
  • Hódmezővásárhely története, 1848–1918. II/1–2. Főszerk. Szabó Ferenc. Hmv, 1993. 1007 p. (fotók összeállítása és szerkesztése, kötetszerkesztés Kovács Istvánnal és Szigeti Jánossal)

http://katalogus.nlvk.hu/html/hek/hodmezovasarhely_tortenete_II/index.htm

  • Várospolitika, közigazgatás. Urbanizáció. Közlekedés és szállítás. In. Uo. 377–488.

http://katalogus.nlvk.hu/html/hek/hodmezovasarhely_tortenete_II/index.htm

  • Délalföldi vasútépítési mozgalmak a századfordulón. In: Száz éves volt a Szentes – Hódmezővásárhely helyiérdekű vasút, 1893–1949. Szerk. Vörös Gabriella. Szentes 1993. p. 1–27.
  • Hódmezővásárhely. Guide-book. Ford. Hamvas Péter. Hmv, 1994. 127 p. (Kovács Istvánnal és Szigeti Jánossal)
  • Százéves a vásárhelyi városháza. Hmv, 1994. 62 p. (Vásárhelyi Téka ; 4.). (Kovács Istvánnal és Szigeti Jánossal)
  • Francisztiné Molnár Erzsébet: A Hódmezővásárhelyi Állami Óvónőképző negyven éve, 1892–1932. Hmv, 1994. 94 p. (szerkesztés Kovács Istvánnal és Szigeti Jánossal)
  • Szeremlei Sámuel emlékezete. Hmv, 1994. 182 p. (Vásárhelyi Téka, 7.). (szerkesztés Kovács Istvánnal és Szigeti Jánossal)
  • https://sites.google.com/site/rebonasebelffec5/749000332963-72tripitGEcastquad81 Archiválva 2020. október 30-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • A monográfia születése. In: Uo. p. 87–98.
  • Szeremlei Sámuel régészeti kutatásai. In: Uo. p. 99–110.
  • A Szeremlei hagyaték. In: Uo. p. 119–122.
  • Herczeg Mihály: Hódmezővásárhelyi parasztételek. Hmv, 1994. 158 p. (Vásárhelyi Téka, 5.) (szerkesztés Kovács Istvánnal és Szigeti Jánossal) 2. jav., bőv. kiad. 1998.
  • Hódmezővásárhely város levéltára, 1691–1950. A Csongrád Megyei levéltár kiadványai. Segédletek. 4. Szeged, 1994. 246 p. (Makó Imrével) https://library.hungaricana.hu/hu/view/CSOM_Seg_04/?pg=3&layout=s
  • A Hódmezővásárhely Szeremlei Társaság évkönyve (SZTÉ) 1996. Hmv, 1996. 177 p. (szerkesztés Kovács Istvánnal és Szigeti Jánossal) https://library.hungaricana.hu/en/view/SzeremleiTarsasagEK_1996
  • Halászat Hódmezővásárhelyen a 18–19. században. In. Uo. p. 36–59.

https://library.hungaricana.hu/en/view/SzeremleiTarsasagEK_1996

  • Gondolatok Nagy Györgytől, Nagy Györgyről. Hmv, 1996. 49. p. (Kovács Istvánnal)
  • Az újratelepüléstől az 1848. évi polgári forradalomig. In: Mindszent története és népélete. Szerk. Juhász Antal. Mindszent, 1996. p. 91–129.

https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/mindszent/mindszent_tortenete_es_nepelete/index.htm

  • Szent István-szobor Hódmezővásárhelyen. Hmv, 1997. 125 p. (Vásárhelyi Téka, 10.). (Kovács Istvánnal és Szigeti Jánossal)
  • Francisztiné Molnár Erzsébet: Hódmezővásárhely óvodatörténete, 1860–1997. Hmv, 1997. 275 p. (Vásárhelyi Téka, 11.) (szerkesztés Kovács Istvánnal és Szigeti Jánossal)
  • SZTÉ 1997. Hmv, 1997. 242 p. (szerkesztés Kovács Istvánnal és Szigeti Jánossal)
  • https://library.hungaricana.hu/en/view/SzeremleiTarsasagEK_1997
  • Schlosser Miklósné Kiss Eszter: A Hódmezővásárhelyi Szent Domonkos rendi nővérek leánynevelő intézet emlékkönyve, 1902–1997. Hmv, 1997. 155 p. (szerkesztés Kovács Istvánnal és Szigeti Jánossal)
  • SZTÉ 1998. Hmv, 1999. 139 p. (szerkesztés Kovács Istvánnal és Szigeti Jánossal)

https://library.hungaricana.hu/en/view/SzeremleiTarsasagEK_1998

  • Kossuth-kultusz és a hódmezővásárhelyi olvasókörök. In: Uo. p. 25–39.

https://library.hungaricana.hu/en/view/SzeremleiTarsasagEK_1998

  • SZTÉ 1999. Hmv, 2000. 147 p. (szerkesztés Kovács Istvánnal és Szigeti Jánossal)

https://library.hungaricana.hu/en/view/SzeremleiTarsasagEK_1999

  • Százhúsz éve, a szegedi „nagyvíz” idején épült Hódmezővásárhely árvédelmi téglafala.In: Uo. p. 104–109.

https://library.hungaricana.hu/en/view/SzeremleiTarsasagEK_1999

  • Mártély. Budapest, 2000. 196 p. (Herczeg Mihállyal).
  • Hódmezővásárhely régi képes levelezőlapokon. Budapest, 1999. 78 p. (Máyer Jenővel). 2. jav. és bőv. kiad. 2003.
  • Százhúszéves a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egylet. Hmv, 1999. 87 p. (Szabó Lajossal és Perényi Jánossal)
  • Hódmezővásárhely jeles tudósai. Hmv, 2000. 269. (Vásárhelyi Téka, 13.). (szerkesztés Kovács Istvánnal)
  • Szócikkek: Kovács Ferenc p. 59–72.; Szeremlei Sámuel p. 85–102.; Tálasi István p. 103–114.; Marton János p. 218–219.; Szűcsné Péter Judit p. 257–258.; Zsuffa István p. 268–269.
  • SZTÉ 2000. Hmv, 2001. 136 p. (szerkesztés Kovács Istvánnal és Szigeti Jánossal)

https://library.hungaricana.hu/en/view/SzeremleiTarsasagEK_2000

https://library.hungaricana.hu/en/view/SzeremleiTarsasagEK_2000

  • A köztársasági Nagy György vásárhelyi évei a sajtó tükrében, 1911–1913. In: Dömötör János emlékkönyv. Hmv, 2002. p. 145–165. (Múzeumi Műhely, 1.) Hódmezővásárhely törvényhatósági jogú város történeti almanachja, 1873–1950. Városfejlődés 1873 előtt. p. 7–12.; Hódmezővásárhely országgyűlési képviselői, 1849–1872. p. 13–20.; Polgármesterek, főispánok 1849 és 1870 között. p. 21–26.; Szócikkek: Németh Albert p. 42–45.; Gosztonyi Sándor p. 47–49.; Endrey Gyula p. 59–52.; Pokomándy István p. 124– 126.; Ábrai Károly p. 126–128.; Kristó Lajos p. 128–130.; Baksa Lajos p. 130–132.; Dáni Ferenc p. 161-163.; Rónay Lajos p. 163–165; Kállay Albert p. 166–167., Thoroczkay Viktor p. 167–168.; Lukács György p. 168–171.; Nagy Mihály p. 171–172; Fábry Sándor p. 172–173; Spilka Antal p. 174–176.
  • SZTÉ 2001–2002. Hmv, 2003. 195 p. (szerkesztés Kovács Istvánnal és Szigeti Jánossal)

https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzeremleiTarsasagEK_2001_2002

  • SZTE 2003. Hmv, 2004. 169 p. (szerkesztés Kovács Istvánnal)

https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzeremleiTarsasagEK_2003

  • SZTE 2004. Hmv, 2005. 249 p. (szerkesztés Kovács Istvánnal és Varsányi Attilával)

https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzeremleiTarsasagEK_2004

  • Képzőművészek a mártélyi Tisza-parton.Vásárhelyiség, mítosz és valóság.In:Tiszatáj, 2006. 10. p.98–101.
  • A városháza. Hmv, 2007. 199 p. (szerkesztés Kovács Istvánnal)
  • SZTÉ 2008. Hmv, 2009. 327 p. (szerkesztés Herczeg Mihállyal, Kovács Istvánnal, Varsányi Attilával)

https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzeremleiTarsasagEK_2008

  • Tűzvészek Hódmezővásárhelyen a 19. század első felében. In: Uo. p. 24–35.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzeremleiTarsasagEK_2008

  • SZTÉ 2009. Hmv, 2010. 522 p. (szerkesztés Herczeg Mihállyal, Kovács Istvánnal, Varsányi Attilával)

https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzeremleiTarsasagEK_2010

  • Mezsgyén innen, határon túl. Egy békéscsabai fotóművész Vásárhelyen. In: Vásárhelyi Látóhatár, 2013. 2. p. 22. Grin Igorról.
  • Halászat. In: Hódmezővásárhely néprajza. Főszerk. Novák László Ferenc, szerk. Nagy Vera, Szenti Tibor. Hmv, 2015. p. 215–273.
  • Francisztiné Molnár Erzsébet: Oktatástörténeti album 1–2. Hmv, 2016. (képszerkesztés)
  • Urbanizáció. In: Hódmezővásárhely története, 1918–1950. III/2. Szerk. Makó Imre, Marjanucz László. Hmv, 2019. p. 1095–1186.

Kiállításai

  • Hódmezővásárhely (1978, 2010)
  • Szolnok (2010)
  • Szeged (2011)

Tagságai

  • A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság alapító tagja (1990–), 2010-ig titkár.
  • Emlékbizottság a II. világháború hódmezővásárhelyi áldozatai emlékének megörökítésére (1995)
  • Megyei Honismereti Egyesület
  • Magyar Levéltárosok Egyesülete

Kitüntetései

  • Pro Urbe Hódmezővásárhely (1992)
  • Signum Urbis Honorantis (2003)
  • Díszdiploma (Aranydiploma) (2017)

További információk

  • Kiállítások nyílnak. In: Csongrád Megyei Hírlap vásárhelyi kiadás, 1978. december 10. p. 7.
  • Pro Urbe díjak. Helytörténészek diadala. In: Vásárhely és Vidéke, 1992. márc. 14. p. 4.
  • Nagy Attila: Beszélgetés az új útikönyvről. In: Vásárhely és Vidéke, 1992. febr. 20. p. 6.
Nemzetközi katalógusok
Nemzetközi katalógusok
The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.
Lists
Istvan Gabor Kruzslicz is in following lists
comments so far.
Comments
From our partners
Sponsored
Credits
References and sources
Istvan Gabor Kruzslicz
arrow-left arrow-right instagram whatsapp myspace quora soundcloud spotify tumblr vk website youtube pandora tunein iheart itunes