István Farády
Quick Facts
Biography
Farády István (Százhalombatta, 1951. január 28. – Budapest, 2004. december 26.) magyar színművész.
Életpálya
Amatőrként a Zsolnay Gábor vezette Belvárosi Irodalmi Színpadon kezdte pályáját, itt többek között Borbás Gabi, Zsolnai Júlia, Trokán Péter voltak színjátszó társai. Első próbálkozásra sikerült a felvételije a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol Vámos László osztályába került. 1973-ban diplomázott és a kecskeméti Katona József Színház tagja lett. Alkatának köszönhetően és nagyszerű orgánumát kihasználva, pályája elején a rendezők főként hősszerepeket osztottak rá. Ebből az időszakból kiemelkedő alakítást nyújtott a Don Carlos címszerepében. Itt Kecskeméten dolgozott először Ruszt József rendezővel, aki később is pályáját meghatározó fontos személy volt életében, akit mesterének tartott. 1978-től 1982-ig a Népszínház–Várszínház, 1982–85-ben a Nemzeti Színház művésze volt. 1987-ig a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban szerepelt. 1987–1991 között a debreceni Csokonai Színházban játszott. 1991-től szabadfoglalkozású színművész volt. A Jordán Tamás vezette Merlin Színházban, a Petra von Kant keserű könnyei című előadás díszlettervezőjeként is megismerhették a nézők. A televízió is gyakran foglalkoztatta. Itt az egyik legfontosabb munkája a Színészmúzeum című sorozat volt, ahol műsorvezetőként olyan ismert művészekkel beszélgetett, mint Feleki Kamill, Gobbi Hilda, Rajz János, Makay Margit, Dajka Margit, Greguss Zoltán, Kőmíves Sándor. Fiatalon, 53 évesen 2004-ben, karácsony másnapján tüdőrákban hunyt el. Jellegzetes, bársonyos, fátyolos hangját számos szinkronszerep, rádiójáték őrzi. Magánéletében Falvay Klára színművész volt a társa.
Fontosabb színházi szerepei
- William Shakespeare: Troilus és Cressida (Troilus)
- William Shakespeare: Pericles (Pericles)
- William Shakespeare: A vihar (Ariel)
- William Shakespeare: Amit akartok, avagy vízkereszt (Sebastian, fiatal nemes, Viola bátyja)
- Christopher Marlowe: Doktor Faustus (Gonosz angyal, Bruno, Sándor)
- Friedrich Schiller: Don Carlos (Don Carlos)
- Henrik Ibsen: Kísértetek (Oswald)
- Karel Čapek: A végzetes szerelem játéka (Gilles)
- Iszaak Emmanuilovics Babel: Húsvét (Apolek úr)
- Hubay Miklós: Freud, az álomfejtő álma (A királyfi)
- George Bernard Shaw: Tanner John házassága (Octavius)
- Joseph Kesselring: Arzén és levendula (Mortimer)
- Anton Pavlovics Csehov: Három nővér (Tuzenbach)
- Jókai Mór- Földes Mihály: A kőszívű ember fiai (Palwitz Ottó)
- Teleki László: Kegyenc (III. Valentinianus)
- Bródy Sándor: A tanítónő (Káplán)
- Gotthold Ephraim Lessing: Bölcs Náthán (Egy dervis)
- Barrie Stavis: A szivárványszínű köntös (József)
- Zalán Tibor: Azután megdöglünk (Il, akinek ezüst dominója van)
- Csurka István: Ki lesz a bálanya? (Fény)
- Václav Havel: Vernisszázs (Michal)
- Molière: Tartuffe (Tartuffe)
- Odze György: Lordok háza (Rehus Ferenc)
- Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor (Luka Lukics Hlopov)
- Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Hozomány nélküli menyasszony (A gróf)
- Csiky Gergely: A nagymama (Szerémy gróf)
- Arthur Miller: A világ teremtése (Ádám)
- Tamási Áron: Ördögölő Józsiás (Józsiás)
- Mihail Alekszandrovics Solohov - Ruszt József: Csendes Don (Narrátor)
- Molnár Ferenc: Olympia (Albert gróf)
- Mihail Afanaszjevics Bulgakov: Álszentek összeesküvése (Moirron)
Fontosabb szinkronszerepei
- Győzni Indianapolisban (Winning) (1969)
- A jelölt (The Candidate) (1972)
- Kojak és a Marcus - Nelson gyilkosságok (The Marcus-Nelson Murders (1973)
- Gyilkos a tetőn (Mannen på taket)(1976)
- Starsky és Hutch (S&H) (1975-76)
- A karatézó Kobra visszatér (Ikare doku hebi - Moku geki sha wo kese)(1976)
- A következő áldozat (The Next Victim) (1976)
- Szolgák és más urak (Diener und andere Herren)(1978)
- Iskolajáték (School Play) (1979)
- Dutyi dili (Stir Crazy) (1980)
- Tű a szénakazalban (Eye of the Needle) (1981)
Filmek, tv
- Prés (1971)
- Pirx kalandjai (sorozat) (1973)
- A hosszú előszoba (1973)
- ...és a holtak újra énekelnek (1973)
- A szerelem bolondjai (1976)
- Katonák (1977)
- Tengerre néző cellák (1978)
- Mire a levelek lehullanah (1978)
- Rettegés és nyomorúság a Harmadik Birodalomban (1980)
- A különc (1980)
- Mondja, struccné! (1981)
- Liszt Ferenc (sorozat) (1982)
- Nyom nélkül (1982)
- Shakespeare: Vihar - rendező: Vámos László (1984)
- Kémeri (sorozat) (1985)
- Fehér kócsagok (1990)
- Levelek a háborúból
- Színészmúzeum (sorozat)
- Havannai kihallgatás
- Veszélyes övezet
Díszlettervezés
- Fassbinder: Petra von Kant keserű könnyei (Merlin Színház)
Források
- Új Kortárs Magyar Színész Lexikon, Magazin Holding Kft. 1999. ISBN:9630348620
- Magyar színházművészeti lexikon
- ISZDb
További információk
- Színházi Adattár
- Farády István a PORT.hu-n (magyarul)
- Farády István az Internet Movie Database oldalon (angolul)
- [1]