peoplepill id: istvan-farady
IF
1 views today
1 views this week
István Farády

István Farády

The basics

Quick Facts

Gender
Male
Place of birth
Százhalombatta
Place of death
Budapest
Age
53 years
Family
Spouse:
Klára Falvay
The details (from wikipedia)

Biography

Farády István (Százhalombatta, 1951. január 28. – Budapest, 2004. december 26.) magyar színművész.

Életpálya

Amatőrként a Zsolnay Gábor vezette Belvárosi Irodalmi Színpadon kezdte pályáját, itt többek között Borbás Gabi, Zsolnai Júlia, Trokán Péter voltak színjátszó társai. Első próbálkozásra sikerült a felvételije a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol Vámos László osztályába került. 1973-ban diplomázott és a kecskeméti Katona József Színház tagja lett. Alkatának köszönhetően és nagyszerű orgánumát kihasználva, pályája elején a rendezők főként hősszerepeket osztottak rá. Ebből az időszakból kiemelkedő alakítást nyújtott a Don Carlos címszerepében. Itt Kecskeméten dolgozott először Ruszt József rendezővel, aki később is pályáját meghatározó fontos személy volt életében, akit mesterének tartott. 1978-től 1982-ig a Népszínház–Várszínház, 1982–85-ben a Nemzeti Színház művésze volt. 1987-ig a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban szerepelt. 1987–1991 között a debreceni Csokonai Színházban játszott. 1991-től szabadfoglalkozású színművész volt. A Jordán Tamás vezette Merlin Színházban, a Petra von Kant keserű könnyei című előadás díszlettervezőjeként is megismerhették a nézők. A televízió is gyakran foglalkoztatta. Itt az egyik legfontosabb munkája a Színészmúzeum című sorozat volt, ahol műsorvezetőként olyan ismert művészekkel beszélgetett, mint Feleki Kamill, Gobbi Hilda, Rajz János, Makay Margit, Dajka Margit, Greguss Zoltán, Kőmíves Sándor. Fiatalon, 53 évesen 2004-ben, karácsony másnapján tüdőrákban hunyt el. Jellegzetes, bársonyos, fátyolos hangját számos szinkronszerep, rádiójáték őrzi. Magánéletében Falvay Klára színművész volt a társa.

Fontosabb színházi szerepei

  • William Shakespeare: Troilus és Cressida (Troilus)
  • William Shakespeare: Pericles (Pericles)
  • William Shakespeare: A vihar (Ariel)
  • William Shakespeare: Amit akartok, avagy vízkereszt (Sebastian, fiatal nemes, Viola bátyja)
  • Christopher Marlowe: Doktor Faustus (Gonosz angyal, Bruno, Sándor)
  • Friedrich Schiller: Don Carlos (Don Carlos)
  • Henrik Ibsen: Kísértetek (Oswald)
  • Karel Čapek: A végzetes szerelem játéka (Gilles)
  • Iszaak Emmanuilovics Babel: Húsvét (Apolek úr)
  • Hubay Miklós: Freud, az álomfejtő álma (A királyfi)
  • George Bernard Shaw: Tanner John házassága (Octavius)
  • Joseph Kesselring: Arzén és levendula (Mortimer)
  • Anton Pavlovics Csehov: Három nővér (Tuzenbach)
  • Jókai Mór- Földes Mihály: A kőszívű ember fiai (Palwitz Ottó)
  • Teleki László: Kegyenc (III. Valentinianus)
  • Bródy Sándor: A tanítónő (Káplán)
  • Gotthold Ephraim Lessing: Bölcs Náthán (Egy dervis)
  • Barrie Stavis: A szivárványszínű köntös (József)
  • Zalán Tibor: Azután megdöglünk (Il, akinek ezüst dominója van)
  • Csurka István: Ki lesz a bálanya? (Fény)
  • Václav Havel: Vernisszázs (Michal)
  • Molière: Tartuffe (Tartuffe)
  • Odze György: Lordok háza (Rehus Ferenc)
  • Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor (Luka Lukics Hlopov)
  • Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Hozomány nélküli menyasszony (A gróf)
  • Csiky Gergely: A nagymama (Szerémy gróf)
  • Arthur Miller: A világ teremtése (Ádám)
  • Tamási Áron: Ördögölő Józsiás (Józsiás)
  • Mihail Alekszandrovics Solohov - Ruszt József: Csendes Don (Narrátor)
  • Molnár Ferenc: Olympia (Albert gróf)
  • Mihail Afanaszjevics Bulgakov: Álszentek összeesküvése (Moirron)

Fontosabb szinkronszerepei

  • Győzni Indianapolisban (Winning) (1969)
  • A jelölt (The Candidate) (1972)
  • Kojak és a Marcus - Nelson gyilkosságok (The Marcus-Nelson Murders (1973)
  • Gyilkos a tetőn (Mannen på taket)(1976)
  • Starsky és Hutch (S&H) (1975-76)
  • A karatézó Kobra visszatér (Ikare doku hebi - Moku geki sha wo kese)(1976)
  • A következő áldozat (The Next Victim) (1976)
  • Szolgák és más urak (Diener und andere Herren)(1978)
  • Iskolajáték (School Play) (1979)
  • Dutyi dili (Stir Crazy) (1980)
  • Tű a szénakazalban (Eye of the Needle) (1981)

Filmek, tv

  • Prés (1971)
  • Pirx kalandjai (sorozat) (1973)
  • A hosszú előszoba (1973)
  • ...és a holtak újra énekelnek (1973)
  • A szerelem bolondjai (1976)
  • Katonák (1977)
  • Tengerre néző cellák (1978)
  • Mire a levelek lehullanah (1978)
  • Rettegés és nyomorúság a Harmadik Birodalomban (1980)
  • A különc (1980)
  • Mondja, struccné! (1981)
  • Liszt Ferenc (sorozat) (1982)
  • Nyom nélkül (1982)
  • Shakespeare: Vihar - rendező: Vámos László (1984)
  • Kémeri (sorozat) (1985)
  • Fehér kócsagok (1990)
  • Levelek a háborúból
  • Színészmúzeum (sorozat)
  • Havannai kihallgatás
  • Veszélyes övezet

Díszlettervezés

  • Fassbinder: Petra von Kant keserű könnyei (Merlin Színház)

Források

További információk

The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.
Lists
István Farády is in following lists
comments so far.
Comments
From our partners
Sponsored
István Farády
arrow-left arrow-right instagram whatsapp myspace quora soundcloud spotify tumblr vk website youtube pandora tunein iheart itunes