peoplepill id: imre-haluska
IH
Hungary
8 views today
8 views this week
Imre Haluska
előadóművész

Imre Haluska

The basics

Quick Facts

Intro
előadóművész
Places
Gender
Male
Birth
Place of birth
Budapest, Hungary
Age
74 years
The details (from wikipedia)

Biography

Haluska Imre (Budapest, 1951 –) hivatásos magyar előadóművész, DJ, rádiós műsorvezető-szerkesztő, zenei szakíró.

Iskoláit is a fővárosban végezte, majd sorkatonai szolgálata letöltése után, 1972-ben megnősült. Ekkor autóbuszvezetőként dolgozott a Volán 20-as vállalatnál. 1985-ben újra nősült, és ebben az évben született meg első gyermeke, Enikő.

Szakmai pályafutása

Munkája mellett az 1970-es évek elején amatőr zenekarokban gitározott és énekelt (Szinkron, Délibáb, Stars). A zenélésből „kiöregedve” érdeklődése az akkoriban éledező diszkó irányába fordult, végigjárta a szamárlétrát a LIME-engedélytől indulva eljut az A-kategóriáig.

Ő volt a házigazdája a Kisbagi Csárda "IMI DISCO PARTY"-jának – amely az ország első, kifejezetten diszkó céljára épített ilyen építménye volt. Később a hatvani Zöldfa-diszkó műsorvezetőjeként tevékenykedett.1985-től a Hölzer Tamás által szerkesztett "Disco Info" munkatársaként írt hiánypótló cikkeket – elsősorban az euro- és italo-disco szakértőjeként. 1980-tól szerkesztette és készítette a hazai diszkósok szavazatai alapján készült "DISCO 50" slágerlistát. 1986-tól járt rendszeresen Olaszországba (elsősorban Milánóba), új diszkó lemezekért. Ennek (és szakmai munkájának) következtében került a Magyar Rádióba, Hölzer Tamás ajánlásának köszönhetően. Komjáthy György mellett dolgozott, egy évtizeden keresztül vezette a Pillantás az európai diszkókba című műsort, de vissza-visszatérő vendége volt az Éjszakai Koktél és a Vasárnapi Koktél című – Komjáthy-műsoroknak is. Műsoraiban szerepeltetett új, fiatal tehetségeket is (pl. Kiss György, Mátay Balázs - Fehérvár Rádió; Gusztafik Tibor – Radír Rádió; Jónás Péter – Dió Rádió).

Közben tagja lett az Országos Szórakoztatózenei Központ diszkós vizsgabizottságának, ahol olyanokkal dolgozott együtt, mint Hölzer Tamás, B. Tóth László, Arató András, Keresztes Tibor „Cintula”, Dévényi Tibor, Cserhalmi György, Szever Pál, Fehérvári "Csákó-Mákó" Zsolt, Tóth Csaba "MC Tocsa", Gazdag György, Bakai Mátyás stb. 1991-ben hivatásos előadóművészi A-kategóriát szerzett. 1994-től – a Petőfi Rádió mellett – az akkoriban induló kereskedelmi rádiókban is feltűnt szerkesztő-műsorvezetőként. Hallható volt több vidéki rádióban is:

  • Duna Rádió (Dunaújváros)
  • Fehérvár Rádió (Székesfehérvár)
  • Radír Rádió (Tatabánya)
  • Rádió Törökszentmiklós
  • Infórum Rádió (Vác)
  • Sárrét Rádió (Szeghalom)
  • Jonatán Rádió (Nyíregyháza)
  • Dráva Rádió (Pécs-Eszék)
  • Régió Rádió (Hódmezővásárhely)
  • Dió Rádió (Gyöngyös)
  • Göcsej Rádió (Zalaegerszeg)
  • Csaba Rádió (Békéscsaba)
  • Sirius Rádió (Kiskunfélegyháza)

Olasz kapcsolatait felhasználva hazai előadókat is segített Olaszországban. Lemezt készíttetett több együttesnek: a Master Voice-nak, az egri Kagee-nek, a szintén egri Wildfowls csapatának. De kijuttatta Itáliába pl. a Pa-dö-dő, Sipos F. Tamás, Ganxsta Zolee demo-anyagát is.

2000-től kivonult a médiából, azóta üzletemberként dolgozik. 2003-ban nősült ismét újra, 2005-ben született meg második gyermeke, Levente.

Forrás

Haluska Imre, Disco Info, Magyar Rádió
The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.
Lists
Imre Haluska is in following lists
comments so far.
Comments
From our partners
Sponsored
Imre Haluska
arrow-left arrow-right instagram whatsapp myspace quora soundcloud spotify tumblr vk website youtube pandora tunein iheart itunes