Imre Csaby
Quick Facts
Biography
Csaby Imre (Városhidvég, 1833. november 10. – Budapest, 1914. szeptember 23.) színész, rendező.
Életútja
Veszprémben, a piaristáknál járta iskoláit; azután színész lett és 1856. március 5-én lépett először színpadra Hódmezővásárhelyen. Ezután több társulatnál szerepelt mint elsőrendű hős- és jellemszínész, egy ideig igazgató is volt (az 1860-as és 1870-es években), többek közt 1870-ben Pápán. 1872. április 24-én a Nemzeti Színházban is föllépett mint vendég Brankovics György szerepében. 1883. szeptember 2-án a Népszínházban is vendégszerepelt a Fittyben, a rongyos ember szerepében, szép sikerrel. 1890. január havában a Nemzeti Színház énekkarába szerződött. A színipályán 30 évet töltött és 1900. január 1-én nyugalomba vonult.
Családja
Első neje Kiss Eszter Lujza, színésznő, színipályára lépett: 1851. június 10-én. Meghalt 1874. március 8-án, Adón (Bács megye). Lányuk Ilka, már 10 éves korában játszott a győri színpadon. Második neje Ribiczei Katalin, született 1857-ben. Színipályára lépett 1875. január havában, férje társulatánál.
Munkája
- A talált gyöngy. Énekes színmű 3 felv. Eger, 1861. (Ezt és a Vén czimbalmos című színművét többször előadták; a Titkolt szerelem és Solymosvár tündére c. színművei kéziratban vannak.)
További információk
- Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
- Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
- Somogyi Helikon. A somogymegyei származású, vagy Somogyban több-kevesebb ideig lakó, vagy legalábbis Somoggyal kapcsolatban működő költők, írók és művészek lexikona. Szerk. Hortobágyi Ágost. Kaposvár, Szerző, 1928.