Gyula Váradi
Quick Facts
Biography
Váradi Gyula (Budapest, 1921. – 2003. július 1.) magyar katonatiszt, részt vett az 1956-os forradalomban.
Élete
Fiatalkorában az illegálisan működő KMP tagja lett, ezért 1943-ban letartóztatták és másfél év börtönbüntetésre ítélték. 1945-ben az MKP tagja lett. Előbb a Kossuth, majd a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát végezte el. 1948-tól parancsnoka volt a tatai páncélos tiszti iskolának, 1950-től a Honvédelmi Minisztérium vezérkarában lett vezérőrnagy. 1952-ben elvégezte a Vorosilov Katonai Akadémiát is. A forradalom kitörése után a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány tagja lett, ebben a minőségében a kormány és a felkelők közötti összekötőként működött, tárgyalásokat folytatott úgy a Corvin közi felkelőkkel, mint a szovjet katonai parancsnokokkal. A forradalom leverése után 1957-ben letartóztatták, majd 1958-ban Marián István alezredessel és az FHB többi vezetőjével együtt elítélték, Váradi Gyulát hét évre. 1960-ban kegyelemből szabadult, ezt követően öntőmunkás lett. A rendszerváltás után, 1990-ben a Történelmi Igazságtétel Bizottsága Katonai Szekciójának elnökévé választották.