György Folk
Quick Facts
Biography
Folk György (Budapest, 1958. július 6.) mérnök, közgazgász, nemzetközi üzleti tanácsadó, tárgyalástechnikai szakértő, gondolkodó. Főbb kutatási területei a nemzetközi konfliktuselmélet, az emberi szükségletek, a közlekedési és technológiai rendszerek végső racionalitása és a társadalmi fenntarthatóság Ázsiában.
Tanulmányai, munkái
Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte. 1982-ben vegyipari gépészmérnöki, 1985-ben külkereskedelmi üzemgazdászi, majd 2007-ben közgazdász diplomát szerzett, 2011-ben doktorált. 2013 óta a Corvinus Egyetem külső előadója. 2007-ben jelent meg Indiáról (India, a végletek birodalma, HVG könyvek, 2007.) szóló könyve, amely a kontinensnyi országban töltött mintegy 3 év személyes tapasztalatai nyomán születetett meg. A szerzőt azóta a kevés számú magyar India-szakértők egyikeként tartják számon.
Üzleti és tudományos-kutatói munkája mellett író és gondolkodó is egyben: 2011-ben, a Noran kiadónál jelent meg a Vonal című filozofikus regényének második, átdolgozott kiadása (http://www.folkgyorgy.hu/vonal/). Kiadás előtt áll Centreville, utópia (CU) című utópisztikus regénye.
Míg a Vonal az útkereső, gondolkodó és elkerülhetetlenül magányos ember fejlődési regénye, addig a Centreville, utópia mindennapjaink olyan alapvetően adottnak tartott tényezőit gondolja újra, mint a gépkocsiközlekedés szükségessége és a házasság intézménye.
Újabban az emberi szükségletek társadalmi kielégíthetősége területén végez kutatómunkát. Az emberi szükségletek körét határozza meg a közjólét (weal) modellje, amely nyolc kardinális szükséglet kielégíthetőségén alapul (2015, Bratislava).
Irodalomjegyzék
- India anya nyit és zárva tart (MKI Tanulmányok, 2008/9) A cikk letölthető a Magyar Külügyi Intézet oldaláról
- Vonal, első kiadás, Szabad Föld kiadó, 2003.
- A látszólagos egység és a töredezettség következményei Indiában, Kül-Világ, A nemzetközi kapcsolatok folyóirata, 2008/2
- Biztonságpolitikai kockázatok Indiában, Biztonságpolitikai prognózis 2015-ig
- India, a végletek birodalma, HVG könyvek, 2007.
- Az osztrák elnökség, tanulmány (Elnökségi munka az Európai Unióban, szerk.: Rónay Miklós, Szörényi András, Gondolat kiadó, 2010.).
- Európa viszonya Indiához: civilizációk, kapcsolatok és lehetőségek, A tanulmány letölthető a Corvinus Egyetem weboldaláról.
- India gazdasági nyitásának hatása az uniós gazdasági kapcsolatokra (Európai tükör, 2010/3).
- Folk György [2012]: GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS ÉS JÓLÉT A világgazdasági nyitás hatása a vidéki jólétre Indiában, PhD Értekezés, Corvinus Egyetem http://phd.lib.uni-corvinus.hu/618/1/Folk_Gyorgy.pdf (2012)
- Jólét és fenntarthatóság. Forbes, magyar kiadás, (2015 május)
- Weal – the reorientation of measuring societal performance. Working paper for the IIPPE Conference, Panel 'Crisis of Capitalism and alternative solutions' of the 'Political Economy and Religions' Working Group (2015)
- WEAL: THE REORIENTATION OF HUMAN WELL-BEING. In: Iveta PAUHOFOVÁ (szerk.): Paradigmy budúcich zmien v 21. storočí./Paradigms of the Future Changes in the 21st Century. (Ekonomický ústav SAV. Bratislava 2015)
Külső hivatkozások
- folkgyorgy.hu - Folk György weboldala
- Társaslényeg - Folk György blogja
- HVG online, Iszlám és Nyugat: Vita az értékekről FGY kritikája a szerző cikkére, a szerző válaszával
- Tükörben a világ, a kiállítás résztvevője
- Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézet oktatói
- India, a végletek birodalma (kritika könyvről, Szabadföld online)
- eu-vonal India gazdasági nyitásának hatása az uniós gazdasági kapcsolatokra (eu-vonal, a cikkének ismertetője)