Dalnoki Béni
Quick Facts
Biography
Dalnoki Béni, eredetileg Singer Benjámin, másként Bernát (Szabadka, 1838. május 3. – Budapest, Terézváros, 1914. január 28.) operaénekes (tenor). Dalnokiné Konti Fáni altista férje, Dalnoky Viktor dr. baritonista, rendező, fogorvos édesapja.
Élete
Singer Sámuel és Singer Rozália fiaként született. Karénekes volt, mikor a szülővárosában vendégszereplő Havi Mihály 1857-ben társulatához szerződtette. 1860-ban Reszler Istvánhoz csatlakozott, az ő igazgatása alatt énekelt először főszerepet: Lyonelt Flotow Mártájában. 1861-ben Bécsben képezte hangját. 1862-ben Follinus János kolozsvári társulatához szerződött. 1866-tól már feleségével együtt Aradon, később Debrecenben, Nagyváradon, Kassán működött. 1876 és '78 között újra Kolozsvárott játszott. 1879. április 17-én, ismét Lyonelként, debütált Budapesten a Nemzeti Színházban. Egy év múlva ideszerződtették, innen került 1884-ben a megnyíló Operaházba. Nejét csak kórustagként alkalmazták. 1904-ben „tiszteletbeli tag” címet kapott. Ötven évnyi színpadi működés után, 1907. március 9-én volt búcsúfellépte. 1914-ben hunyt el agyszélhűdésben.
Pályája első felében lírai tenor szerepeket énekelt, idősödvén áttért a buffo figurákra.
Szerepei
- Adolphe Adam: A nürnbergi baba — Jonathán
- Bellini: Az alvajáró — Elvino
- Erkel Ferenc: Hunyadi László — V. László király
- Erkel Ferenc: Bánk bán — Ottó
- Flotow: Márta — Lyonel
- Gounod: Faust — címszerep
- Offenbach: Hoffmann meséi — Franz
- Rossini: A sevillai borbély — Almaviva gróf
Jegyzetek
Források
- Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar Zsidó Lexikon. 1929. 185. o. Online elérés
- Magyar Színművészeti Lexikon
- Magyar Színházművészeti Lexikon
- Magyar Életrajzi Index