Csáky Károly
Quick Facts
Biography
Körösszegi és adorjáni gróf Csáky Károly Emmánuel (Sopron, 1852. július 24. – Vác, 1919. február 17.) pozsonyi kanonok, pápai kamarás, váci megyéspüspök.
Élete
Csáky Manó gróf és Buddens Karolina fia. Gimnáziumi tanulmányainak végeztével az esztergomi papnevelő-intézetben hallgatta a hittudományokat; 1875. július 25-én fölszentelték és segédlelkész volt Tardoskedden, majd érseki udvari káplán; 1880. április 27-től esztergomi kanonok, 1881-ben esztergom-királyvárosi plébánosnak választatott meg. Később a pápa tiszteletbeli kamarása cimét nyerte, 1885-ben pedig a pozsonyi káptalan tagjai közé vétetett föl. 1889. december 20-án csolti címzetes apát, 1895. július 31-én kurzolai címzetes püspök, 1896. február 4-től nyitrai főesperes. 1900. április 19-én a pápa megerősítette a váci püspöki kinevezését, június 17-én Esztergomban szentelték püspökké, augusztus 5-én foglalta el székét. 1905. szeptember 12-től valóságos belső titkos tanácsos, 1907. november 4-től a magyar vallás- és tanulmányi alapokra felügyelő és azok kezelését ellenőrző bizottságnak volt tagja. X. Piusz pápa 1906. március 9-én Csákyt utódaival együtt feljogosította a pallium viselésére. Ő alapította a Borromaeumot, az egyházmegye papi nyugdíjintézetet. Ezt 1913-ban újraszervezte. 1913-ban rendelkezett arról, hogy minden pap kétévente köteles lelkigyakorlaton részt venni egy jezsuita vagy lazarista házban. A székesegyház kincstárát új helyre költöztette. Kétszázezer koronát adományozott Vác számára az elemi iskolák fejlesztése céljból, ebből jött létre a Karolina iskola. A süketnémák intézetében ötvenezer koronás alapítványt tett. 1917-ig 1,1 millió koronát fordított az egyházmegye gyarapítására.
Munkái
- Schach! – Matt? Flüchtige Blicke in das Treiben der Liberalen von Karl Emanuel graf Csáky, Theologiae Auditor. Oedenburg den 15. August 1871.
- Trau-Rede, gehalten in der Dom-Kirche zu Oedenburg am XX. Sept. 1875. Als Manuscript gedruckt. U. ott, 1876.
- A gr. Herberstein-Illésházy-féle hölgyalapítvány. Pozsony, 1886.
- Statuta fundationum pro stipendiis scolasticis. Esztergom, 1891.
Források
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái II. (Caban–Exner). Budapest: Hornyánszky. 1893.
- Magyar Katolikus Lexikon. Főszerk. Diós István. Szerk. Viczián János. Bp., Szent István Társulat, 1993-.
További információk
- Beke Margit: Esztergomi kanonokok, 1900-1985. Unterhaching, Görres Gesellschaft, 1989.
- Beke Margit: Az esztergomi (esztergom-budapesti) főegyházmegye papsága 1892-2006. Bp., Szent István Társulat, 2008.
- Balogh Margit-Gergely Jenő: Egyházak az újkori Magyarországon 1790-1992. Bp., História - MTA Történettudományi Intézete, 1996.
- Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
- Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája. Bp., 1990-1999.
- Katolikus lexikon. Szerk. Bangha Béla. Bp., Magyar Kultúra, 1931-1933.
- Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-.
- Magyar politikai lexikon. Szerk. T. Boros László. Bp., Európa Irodalmi és Nyomdai Rt., 1929.
- Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
- Tolnai világlexikona. Bp., Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1912-1919.
- Uj lexikon. A tudás és a gyakorlati élet egyetemes enciklopédiája. Szerk. Dormándi László, Juhász Vilmos. [Bp.], Dante-Pantheon, 1936.
- Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
Előde: Schuster Konstantin |
| Utóda: Hanauer Árpád István |