Bozzay Margit
Quick Facts
Biography
Bozzay Margit (1946. május 20. – 2018. május 28.) modell, manöken, kereskedelmi vezérigazgató.
Életpályája
1965-ben lett manöken, sztármanöken. Bozzay Margit már akkor modell volt Magyarországon, amikor még csak 10-20 manöken volt a szakmában. Már a 60-1970-es évektől rendszeresen fotózták, és lépett fel divatbemutatókon.
Fotói megjelentek a Fürge Ujjak és az Ez a Divat lapokban. Aranypók-plakátját – ahol fehérneműt reklámozott – a budapestposter.com honlap jegyzi. Fotósa volt többek közt Susits László fotóművész.
Pályája kezdetén utazni is szeretett volna, de a testvére nyugatra utazott, és nem jött vissza. 1973-ig emiatt csak szocialista országba utazhatott. 1972-től a Divatáru Nagyker egy akkor nyíló üzletében dolgozott mint divattanácsadó 17 évig, Péterdi Magdi, Ribárszky Edit és Bodó Sztenya manökenekkel együtt. Elvégezte a kereskedelmi felsőbb iskolákat a munka mellett, majd a rendszerváltás után az üzlet vezetője lett egy rövid ideig. Később a Röltex Rt.-hez került, ahol üzletvezető, kereskedelmi igazgató, majd kereskedelmi vezérigazgatói megbízást kapott. Nyugdíjba vonulásáig dolgozott itt.
Több évtizeden keresztül volt ismert manöken.
Bozzay Margit író unokája. Édesapja, Bozzay Dezső (1912–1974) ipari formatervező volt. Egy fia van, Gyárfás Attila, aki 1978-ban született.
„ | Kivételezett emberekként tekintettek ránk, hiszen rendszeresen utaztunk, még akkor is, amikor másoknak csak háromévente egyszer lehetett. Persze voltak közöttünk is olyanok, akik nem mehettek, akiket nem engedtek,mert félő volt, hogy sosem jönnek vissza. Klárit is csábították annak idején, a National Geographic fotósával budapesti felvételeket készítettek, amikor a fényképész felajánlotta: menjen vele New Yorkba, egy év alatt címlaplány lesz belőle a tengerentúlon. Ám Klári maradt, ahogy sok társa is, köztük Bodó Sztenya, Bozzay Margit, Fehér Saci, dr. Kovács Valéria, akikkel ma havonta összejár. | ” |