peoplepill id: bela-lukacs
BL
Hungary
2 views today
2 views this week
The basics

Quick Facts

Places
Work field
Gender
Male
Place of birth
Budapest, Central Hungary, Hungary
Age
77 years
The details (from wikipedia)

Biography

Lukács Béla (Budapest, 1947. április 2. –) magyar elméleti fizikus, polihisztor. Kutatási területe elsősorban a relativitáselmélet és a kozmológia, de magát inkább relativistának tartja. 1970 óta a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetének tudományos tanácsadója, amely intézet 2012-től az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Részecske- és Magfizikai Intézet nevet viseli. 1988-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Közérthető, laikus számára is érdekes előadásairól ismert. A Mindentudás Egyeteme mintájára létrehozott Mindent Tudás Főiskolája keretében számos előadást tartott, sokféle témakörben. Országosan ismertté az ATV-n futó Friderikusz most! című műsorban való rendszeres szereplése tette. Az MTA Geonómiai Tudományos Bizottságának tagja, az anyagfejlődési albizottság elnöke. Több mint száz publikációja jelent meg szakfolyóiratokban.

Életpályája

Tudományos munkássága

Pályája kezdetén relativitáselmélettel foglalkozott. A ’70-es és a ’80-as években sokat publikált a magfizika és a nehézionfizika területén is. Kozmológiai publikációit részben Paál Györggyel írta. De több kozmológia cikket írt a vezetése alatt álló diákokkal (Keszthelyi Bettina, Pacher Tibor, Bagoly Zsolt, Horváth István) is. A kilencvenes évek elején, évekkel a 2011-ben Nobel-díjjal jutalmazott felfedezés előtt, Paál Györggyel és Horváth Istvánnal közösen publikálta a nem nulla kozmológiai konstanssal kapcsolatos eredményeit.

Televíziós szereplései

  • Szereplése a Friderikusz most!-ban:

Az ATV Friderikusz most! című műsorában először 2006. december 27-én szerepelt, és a nagy sikerre való tekintettel Friderikusz Sándor úgy döntött, havi rendszerességgel meghívja a fizikust egy körülbelül félórás beszélgetésre, így Lukács a műsor állandó szakértő vendége lett. A műsorvezető laikus volt, így sok olyan kérdést is feltett a tudósnak, amelyek a képernyők előtt ülő szintén laikusokban is felmerülhettek.

  • Fizikus és polihisztor cím alatt szerepelt Lukács a 2006. december 27-ei műsor vendégeként. Szó volt a kicsi és a nagy fizika közti különbségekről, a világegyetem modelljeiről, a háromszög szögeinek összegéről a különböző felületeken és az emberi agy felépítéséről is, egyszóval sok témát érintett a fizikus.
  • Ásatás az űrben. 2007. január 23-án már mint állandó vendég vett részt a műsorban. Az előző műsorban elkezdett témával, az emberi agy réteges felépítésével indult a beszélgetés. Ezután a Teremtés Pillérei nevű képződmény eltűnése kapcsán többek között az időutazásról, a csillagok és a Nap haláláról, valamint Einstein agyáról beszélt az elméleti fizikus.
  • Párhuzamos világok? A 2007. március 1-jei műsorban először az új rovat váratlan népszerűségéről beszélgetett Friderikusz és Lukács, majd a kvantummechanikába vezette be a nézőket a tudós. Ennek kapcsán szóba került a részecskék felépítése, illetve a Schrödinger macskájaként emlegetett probléma is. Majd a nagy, csillagászati és a kicsi, atomi fizika összedolgozásának nehézségeit magyarázta Lukács.
  • Sötét csapdák A 2007. március 29-i adásban a csillagok haláláról esett szó. Napunk jövőbeni sorsának boncolgatása, fehér törpék, neutroncsillagok, végül a fekete lyukak kerültek terítékre.
  • Lyukak az égbolton A 2007. április 25-ei műsor.
  • Csillagközi dolgok – Befejezetlen történet A 2007. május 31-ei műsor.
  • Isten és Einstein – Világképek A 2007. június 27-ei műsor.
  • Holdhercegnő fényképe A 2007. november 28-ei műsor.
  • Égi mesék A 2007. december 19-ei műsor
  • Sötétebb a sötétnél A 2008. február 28-ai műsor
  • Sötét, de mi? A 2008. április 8-ai műsor
  • Fantáziajátékok A 2008. május 13-ai műsor
  • A világ és mi A 2008. június 24-ei műsor

Előadásai az Első Pesti Egyetemi Rádióban

Szereplése a Mindent Tudás Főiskoláján

Galileo webcast

Díjai kitüntetései

  • 1983-ban Novobátzky Károly-díjjal ismerték el munkásságát.
  • 1995-ben megkapta az MTA Fizikai Díját.
  • 2009. március 30-án a Tudományos Újságírók Klubja neki ítélte az év ismeretterjesztő tudósa címet.

    Jegyzetek

    Források

    További információk

    The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.
    Lists
    Béla Lukács is in following lists
    comments so far.
    Comments
    From our partners
    Sponsored
    Béla Lukács
    arrow-left arrow-right instagram whatsapp myspace quora soundcloud spotify tumblr vk website youtube pandora tunein iheart itunes