Bacskai Tamas

Bácskai Tamás (Burger Tamás) (Budapest, 1925. május 30. – Budapest, 2007. december 21.) közgazdász.

Apja Burger Dénes ügyvéd, anyja Wohl Ibolya volt. Apai nagyszülei Burger Vilmos és Rothman Rozália, anyai nagyszülei Wohl Károly (1874-1951)államvasúti felügyelő és Spitzer Erzsébet (1880-1946). Felesége Bárkány Júlia általános iskolai tanár. Testvére: Bácskai Vera (1930–2018) történész. Leánya: Bácskai Anna (1952–) és Bácskai Julianna (1957–).

Színészi pályára készült, a Vajda János Társaság színházi kollégiumában megismerkedett Jákó Pállal és Major Tamással is. Itt került kapcsolatba az illegális kommunista mozgalommal. Magyarország német megszállása után deportálták. Ács községnél megszökött, és a szovjet csapatok bevonulásáig elrejtőzött.

1945 és 1947 között a Színiakadémia hallgatója volt, majd az ELTE ÁJTK-n állam- és jogtudományi doktori oklevelet szerzett (1959). 1973-ban a közgazdaság-tudományok kandidátusa (1973) lett. Angol, francia, német és orosz nyelvismeretet szerzett.

Pályáját kulturális területen kezdte. A MADISZ kulturális előadója volt 1945-ben, majd a Szikra Könyvkiadó munkatársa (1946–1947). Ezután a Jóvátételi Hivatal orosz nyelvű kereskedelmi levelezője és tolmácsa lett (1947–1948). A Gazdasági Főtanács Sajtóosztályának vezetője (1948–1949), a Külügyminisztérium Politikai Főosztályának szovjet referense (1949), a Pénzügyminisztérium munkatársa, miniszteri titkára (1949–1950).

1950-ben kezdte meg tudományos pályáját a Budapesti Corvinus Egyetem előd-intézményénél, a Magyar Közgazdaság-tudományi Egyetemen, (később Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem) ahol adjunktus, (1950–1958), docens (1958–1985), illetve egyetemi tanár (1985–1995) és tanszékvezető (1984–1995) lett.

A Nemzetközi Bankárképző Intézet oktatási igazgatója volt 1988 és 1992 között. 1988-ban az Indianai Egyetem, 1990-ben a St. Gallen-i Főiskola vendégprofesszora volt.

Állambiztonsági tevékenysége

2005-ben nyilvánosságra került, hogy 1957-től titkos megbízottként dolgozott az egykori állambiztonságnak. A „hazafias alapon” beszervezett Bácskai azzal indokolta az együttműködés elvállalását, hogy az 1956-os forradalom kirobbanásakor a Bem téren radikális műegyetemi fiatalok közelében tartózkodott, akik „erősen antiszemita jelszavakat” hangoztattak. Bácskait a hírszerzés szervezte be, de jelentett az úgynevezett „belső reakció” elleni részlegnek is.

1962-ben a Béke Világtanács titkára lett Bécsben, ezt a posztot 1968-ig töltötte be.

1968-ban, az új gazdasági mechanizmus bevezetése idején a közgazdasági pályán aktivizálta magát, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöki tanácsadója lett (1968. ápr. 1.–1968. szept. 1.), majd az MNB Közgazdasági Főosztályának megbízott vezetője (1968. szept. 1.–1968. dec. 31.), vezetője (1969. jan. 1-jétől), egyúttal az MNB ügyvezető igazgatója (1972. jún. 15.–1984), majd ismét az elnök tanácsadója volt 1990 és 1995 között.

1990 körül az egyik kezdeményezője és szervezője volt a Budapesti Értéktőzsde újjáélesztésének, éveken át vezette a népszerű Bankárklubot.

Fő kutatási területe a pénzügypolitika, a pénzügyi rendszer fejlődése volt. A szocializmusban, a tervgazdaságban is közel állt hozzá a polgári közgazdaságtan, a piacgazdaság, Korának egyik kiemelkedő reformközgazdásza lett Magyarországon.

• Az MTA Pénzügytani Bizottsága tagja
• A Magyar Tőzsdealapítvány Bizottság elnöke (1988-tól)
• A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumának elnöke (1994–1996).
• A TIT budapesti szervezete közgazdasági szakosztályának elnöke.

• Szocialista Munkáért Érdemérem (1955)
• Munka Érdemrend (ezüst, 1966 és 1972)
• Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970)
• Popovics Sándor-díj (1993)
• Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2000)

• A Pénzügyi Szemle szerkesztője (1952–1958)
• Az Acta Oeconomica és a Magyar Nemzet szerkesztőbizottságának tagja (1992–1997)
• A Figyelő szerkesztőbizottságának elnöke (1997–2007).
• A Hitelintézeti Szemle szerkesztőbizottságának tagja (2001–2005)
• A Magyar Közgazdasági Társaság aranyérme és a Közgazdász-díj I. fokozata

Cikkeinek, tanulmányainak tucatjai jelentek meg többek között a Magyar–Szovjet Közgazdasági Szemlében (1953–1954), az Állam és Igazgatásban (1953-tól), a Társadalmi Szemlében (1954-től), a Statisztikai Szemlében (1954-től), a Gazdasági Figyelőben (1957-től), a Közgazdasági Szemlében (1961-től), a Pénzügy és Számvitel (1962-től), a Befektetés (1988-tól), a Bankrendszer (1988-tól), a Stádium (1988-tól) és az Aula (1991-től) című periodikákban. Számos szakkönyvet és tanulmányt fordított le, oktatói tevékenysége során tankönyvek, jegyzetek hosszú sorát írta. Szerkesztette a Fejlődő országok lexikonát és szócikkeket írt abba.