Attila Barcza
Quick Facts
Biography
Barcza Attila (Kapuvár, 1985. február 20. –) testnevelő szakos tanár és politikus; 2018. május 8. óta a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője. Sopronban lakik.
Családja
Barcza Attila felesége Barczáné Sudár Mónika. Barcza Attila fia Barcza Attila.
Életrajz
Tanulmányai
2004 és 2008 között a Berzsenyi Dániel Főiskolán háztartásökonómia–életvitel–testnevelés szakos tanár, valamint kis- és középvállalkozási szakmenedzser képzésen tanult. 2008 és 2009 között a Nyugat-magyarországiEgyetem Savaria Egyetemi Központján okleveles testnevelő mesterképzésen tanult, majd 2011 és 2012 között okleveles rekreáció irányító mesterképzésen vett részt turisztika szakirányon.
2011-ben a Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskola turizmusföldrajz PhD levelező képzésén kezdett el részt venni, ahol a kutatási témája a Sopron és a Fertő-táj turisztikája lett. A PhD állapota abszolutórium.
C-típusú középfokú angol és A-típusú alapfokú német nyelvvizsgája van.
Politikai pályafutása
2006-ban és 2010-ben Sarród független önkormányzati képviselőjének lett megválasztva.
2015. szeptember 15-től a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség soproni szervezetének az elnöke.
2018. május 8. óta a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője.
Jegyzetek
- ↑ Barcza Attila: Vagyonnyilatkozat 2018 (magyar nyelven) (PDF). Országgyűlés, 2018. június 1. (Hozzáférés: 2018. december 11.)
- ↑ Barcza Attila: Életrajz (magyar nyelven) (PDF). Országgyűlés. (Hozzáférés: 2018. december 11.)
- ↑ Barcza Attila (magyar nyelven) (HTML). Országgyűlés. (Hozzáférés: 2018. december 11.)
- ↑ Sarród települési választás eredményei (magyar nyelven) (HTML). Országos Választási Iroda, 2006. október 1. (Hozzáférés: 2018. december 11.)
- ↑ Sarród települési választás eredményei (magyar nyelven) (HTML). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2018. december 11.)
További információk
- Bertha László: Barcza Attila: "Sopron és a térség érdeke egybehangzik az ország érdekével" (magyar nyelven) (HTML). 888.hu, 2018. február 19.