Ármin Kecskeméti
Quick Facts
Biography
Kecskeméti Ármin (Kecskemét, 1874. április 21. – Strasshof, 1944 nyara) magyar rabbi, irodalomtörténész, történész, egyetemi tanár.
Élete
A budapesti egyetemen tanult, ahol 1896-ban bölcsészeti doktorátust szerzett. 1898-tól haláláig a makói neológ hitközösség rabbija volt. 1921-ben a rabbiképző intézet vezérlő bizottságának tagja lett. 1931. június 21-én egyetemi magántanári fokozatot nyert Szegeden. Ezután kilenc éven keresztül (tizenkilenc félévben) előadást hirdetett habilitációs témájából. Munkatársa volt különböző zsidó folyóiratoknak és újságoknak; kitűnő hitszónokként tartották számon.
Családja
Felesége Magyar Irma (1888–1944) volt. Iker fiai közül Kecskeméti Pál újságíróként tevékenykedett, majd Kaliforniában a szociológia professzora lett, és Bartók Bélával közeli barátságot kötött. Másik fia, Kecskeméti György a Pester Lloyd című német nyelvű lap szerkesztője volt. A tudós főrabbi unokája Ferge Zsuzsa szociológus, az MTA rendes tagja.
Emlékezete
Nevét utca és emléktábla őrzi Makón, a Belvárosban. 2009. október 26-ra virradó éjszaka egy 22 éves férfi az emléktáblát összetörte. November 11-én felavatták az új emléktáblát; a rendezvényen megjelent Sólyom László, Magyarország köztársasági elnöke is. A rongálót már korábban elfogta a rendőrség, a bíróság pedig 20 nap közmunkára kötelezte tettéért.
Művei
- A „zsidó” a magyar népköltészetben és színműirodalomban (Budapest, 1896)
- A „zsidó” a magyar regényirodalomban (Budapest, 1897)
- A zsidó irodalom története (I–II. Budapest, 1908–1909)
- A zsidók egyetemes története (I–II. Budapest, 1927)
- A csanádmegyei zsidók története (Makó, 1929)
- Izrael története a bibliai korban (Budapest, 1942)
Jegyzetek
Források
- Magyar életrajzi lexikon
- Makó története 1920-tól 1944-ig (Szerkesztette: Tóth Ferenc dr.) Makó, 2004. ISBN 963 03 3391 0
- Kecskeméti Ármin. Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2015. június 24.)
További információk
- Kecskeméti Ármin magántanári habilitációjáról
- Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái I–XIX. Budapest: Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete. 1939–2002.
- Horák Magda: A magyar értelmiség veszteségei az 1940-es években. [Bp.], Szerző, [1996].
- Péterné Fehér Mária-Szabó Tamás-Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, Kecskeméti Lapok Kft.-Kecskemét Monográfia Szerkesztősége, 1992.
- Váry István-Heltai Nándor: Kecskemét jelesei. Szerk. Heltai Nándor. Kecskemét, Kecskemét Város Tanácsa, 1968.
- Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, [1929].
- Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Bp., Zsidó Lexikon, 1929.
- Emlékkönyv a Ferenc József Országos Rabbiképző Intézet ötvenéves jubileumára 1877-1927. 1-2. köt. [2. köt.] Kiadják Blau Lajos, Hevesi Simon, Friedman Dénes. Bp., 1927.
- Hetven év. Emléklapok az Országos Rabbiképző Intézet jubileumára 1877-1947. Szerk. Lővinger Sámuel; Bp., 1948
- Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Bp., 1891-1914. Hornyánszky Viktor
- Szegedi egyetemi almanach 1921-1970. Szerk. Lisztes László, Zallár Andor. Szeged, Hungária ny., 1971.
- Új Idők lexikona. Bp., Singer és Wolfner, 1936-1942.
- Uj lexikon. A tudás és a gyakorlati élet egyetemes enciklopédiája. Szerk. Dormándi László, Juhász Vilmos. [Bp.], Dante-Pantheon, 1936.
- Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
- Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.