Angela Murinai
Quick Facts
Biography
Murinai Angéla (Kiskunmajsa, 1970. május 7. –) Németországban élő magyar író, blogger.
Eredeti szakmája szerint pedagógus, a bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskolán végzett, majd tanítóként dolgozott. Gyakran külföldön dolgozó férjével, Murinai Zsolttal és három fiukkal Lajosmizsén éltek. Angéla 2014-ben indította Gumiszoba nevű blogját, melyben feminizmussal, politikával, társadalmi kérdésekkel és kultúrával foglalkozik. A blog rövid idő alatt népszerű lett.
2016-ban egy máltai nyaralás során legidősebb fia, a tizenhét éves Bence a tengerbe fulladt. Angélát írói pályáján ez a tragikus esemény indította el, 2021-ben jelent meg Mikor feltámad a szél című könyve, melyet Margó-díjra jelöltek. Bencét Máltán temették el, és egy ideig Angéla is ott élt, míg tudomást nem szerzett férje rákbetegségéről. Zsolt elveszítése után, 2018 októberében Angéla két fiával Németországba, Friesoythéba költözött, ahol jelenleg is él. Harmadik könyvében, melyet második fiával, Ákossal közösen írt, a kiköltözésről és németországi életéről számol be.
Könyvei
- Mikor feltámad a szél (Budapest, Libri, 2021)
- 10 okom a haragra: nőnek lenni egy macsó világban (Budapest, Tea, 2021)
- Ich bin aus Ungarn (Budapest, Libri, 2022)
- Anyaszív: anyának lenni egy macsó világban (Budapest, Tea, 2023)
Újságcikkek, videók
- Murinai Angéla: „Nem tudom, milyen a jó halál, de tudom, milyet nem szeretnék”. nlc.hu, 2021. október 26.
- Családi tragédiák után új életet kezdeni egy idegen országban – Murinai Angéla és fia, Ákos közösen írták meg emigrációs történetüket. rtl.hu, 2022. szeptember 8.
- „Nem tudom elképzelni, hogy visszatérhetünk még Magyarországra” – Egyedülálló nő, két kamasszal külföldre költözne. nlc.hu, 2022. szeptember 21.
- Egy asszony élete: Murinai Angéla / a Friderikusz Podcast 21. adása
Jegyzetek
- ↑ Gumiszoba Facebook-oldal (magyar nyelven). Facebook. (Hozzáférés: 2023. május 1.)