peoplepill id: andras-torma
AT
Hungary
3 views today
3 views this week
The basics

Quick Facts

Places
Gender
Male
Place of birth
Nagykálló, Nagykálló District, Szabolcs-Szatmár-Bereg County, Hungary
Age
68 years
The details (from wikipedia)

Biography

Torma András (1956. február 12. –) magyar jogász, egyetemi tanár, a Miskolci Egyetem rektora és az Állam- és Jogtudományi Kar volt dékánja. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter 2013. augusztus 1-jei döntése alapján az egyetem rektora augusztus 15-től kezdődően.

Élete

1956-ban született Nagykállón. 1970–1974 között a Budai Nagy Antal Gimnáziumban tanult, majd tanulmányait 1975–1980 között a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán folytatta. 1980–1981-ben a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnál volt jogi előadó, majd 1982-ig a Borsodi Vendéglátóipari Vállalatnál dolgozott. 1982-ben jogi szakvizsgát tett. 1982 és 1984 között Miskolc Megyei Jogú Város Tanácsánál dolgozott, majd 1984-től a Miskolci Egyetemen oktatott. 1995-ben lett a Közigazgatási Tanszék tanszékvezetője, 2004-től dékánhelyettes, 2008-tól az Államtudományi Intézet intézetigazgatója. 2012. július 1-jétől az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja.

2013-ban második körben pályázott a rektori címre, miután az első körben beadott pályázatokat elutasította az emberierőforrás-miniszter. Vele együtt pályázott Illés Béla, a Gépészmérnöki és Informatikai Kar volt dékánja és Barkai László, az Egészségügyi Kar dékánja is. Pályázata a legtöbb, 17 szavazatot szerezte meg az egyetemi Szenátus rangsorolása során. Balog Zoltán augusztus 1-jei döntése alapján augusztus 15-től az egyetem rektora. Áder János augusztus 30-án a Sándor-palotában nevezte ki ünnepélyes keretek között rektornak.

A rektorválasztás kapcsán többen megkérdőjelezték a poszt elnyeréséhez szükséges B2 nyelvvizsgája megfelelőségét, amit német nyelvből szerzett Bécsben 1990-ben, és idehaza 1991-ben honosított, mivel az a Bécsi Egyetem közleménye szerint csak B1 szintnek felel meg. Torma nyílt levélben válaszolt a nyelvvizsgáját érintő kérdésekkel kapcsolatban, annak honosításakor idehaza vizsgát is tett a Rigó utcában, a hatályos jogszabálynak megfelelően. Az esetre hivatkozással mondott le az Egészségügyi Kar dékáni pozíciójáról Barkai László, aki korábban maga is indult a rektorválasztáson.

Hivatalba lépése után nagyszabású átalakításokat, köztük karok és szervezeti egységek összevonását, szakok felfüggesztését helyezte kilátásba az egyetem pénzügyeinek stabilizálására. 2013. augusztus 23-án a Parlament épületében megállapodást írt alá Vang Fanggal, a Pekingi Vegyipari Egyetem rektorával Konfuciusz Intézet létrehozásáról az egyetemen. 2014. február 5-én Farkas Ákos dékánnal közösen együttműködési megállapodást írt alá a Miskolci Törvényszékkel.

Tudományos munka

Szakterületei a közigazgatási jog, közjog, az európai közigazgatás, a jogi informatika, szervezési és vezetési ismeretek és az állam- és jogtudományok. Tudományos munkáinak száma több mint 2010, ebből kettő monográfia, hetven egyetemi tankönyv és jegyzet, harminc tankönyvrészlet és száz tanulmány. Tizenhét idegen nyelvű publikációt írt, közülük kettő német nyelvű tankönyv. Mintegy kétszáz tudományos előadást tartott összesen, ebből tizennégyet idegen nyelven.

Díjak, elismerések

  • Nagy Tibor Gyula-díj (2010)
  • Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2012)

    Források

    További információk

    Commons
    A Wikimédia Commons tartalmaz Torma András témájú médiaállományokat.
    The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.
    Lists
    András Torma is in following lists
    comments so far.
    Comments
    From our partners
    Sponsored
    András Torma
    arrow-left arrow-right instagram whatsapp myspace quora soundcloud spotify tumblr vk website youtube pandora tunein iheart itunes