peoplepill id: zsuzsa-cserje
ZC
Hungary
1 views today
1 views this week
Zsuzsa Cserje
Hungarian actress

Zsuzsa Cserje

The basics

Quick Facts

Intro
Hungarian actress
Gender
Female
Place of birth
Budapest, Hungary
Age
72 years
Education
University of Theatre and Film Arts,
(-1982)
The details (from wikipedia)

Biography

Cserje Zsuzsa (eredeti neve: Frank Zsuzsanna) (Budapest, 1945. november 9. – 2018. április 8.) színésznő, színházi kritikus, dramaturg, rendező.

Életpályája

1945-ben született Budapesten. Nevét kedvenc, rajongott színésze, Pécsi Sándor miatt változtatta meg, ugyanis a Kossuth-díjas színművész Budapesten a Cserje utcában lakott. Egyetemi tanulmányait az ELTE BTK-n kezdte. 1968–1970 között a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. 1970–1972 között a Honvéd Művészegyüttes tagja volt. 1972–1980 között az Irodalmi Színpad tagja volt. 1982-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházelmélet szakán. 1983-tól 10 évig a Népszínház illetve a Budapesti Kamaraszínház tagja volt. 1992-től rendezett is.

2013-ban a Nógrád megyei Terényben gombamúzeumot nyitott. Megalapította a Terényi Színházi Napokat, amely öt éven át került megszervezésre. Az ő nevéhez fűződik az Andocsi Művészeti Napok és a dunabogdányi Négyszínvirág nevű gyermekfesztivál megszervezése is.

Két lánya van: Szamosi Zsófia (1977) és Szandtner Anna (1980), akik mindketten színésznők.

Színházi munkái

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: színészként: 14; rendezőként: 23

Színészként

  • Loewe: My Fair Lady....Második szobalány
  • Szirmai Albert: Mágnás Miska....
  • Pap Károly: Mózes, a szabadító....Cippora
  • Miller: A bűnbeesés után....Carrie
  • Arisztophanész: Lüszisztraté....Harmadik asszony
  • Maugham: Imádok férjhez menni....Montmorency kisasszony
  • Czakó Zsigmond: László király....Adelajd királynő

  • Brecht: A kaukázusi krétakör....Egy asszony az udvarból; 2. vendégasszony; Ludovika
  • William Shakespeare: Macbeth....II. boszorkány
  • Török-Zoltán: Péntek Rézi....Theodora
  • Galgóczi Erzsébet: A főügyész felesége....Ápolónő
  • Williams: Az ifjúság édes madara....Edna
  • Németh László: Gyász....
  • Somlyó György: A bírák könyvéből....Kar

Rendezőként

Lövés jelenet Dario Fo–Franca Rame Una donna tutta sola című darabjában Szalay Marianna előadásában az Asszonysorsok előadásban
  • Russell: Shirley Valentine (1991, 2009)
  • Dorr: Mamagájok (1992)
  • Synge: A szentek kútja (1995, 1999)
  • Calderón de la Barca: Két szék közt a pad alatt (1996)
  • Carlo Goldoni: Mirandolina (1997)
  • Papazov: A három tökfej (1998, 2001)
  • Simon: Furcsa pár (női változat) (2000)
  • Levin: Az Ohio-i kurva (2001)
  • Mikó Csaba: Apa, avagy egy gyilkosság anatómiája (2003)
  • Albee: Zoo story (2003)
  • O'Neill: Boldogtalan hold (2004)
  • Levin: Nőtlenek és hajadonok (2004)
  • Canev: Szókratész utolsó éjszakája (2006)
  • Panych: A nénikém meg én (2006)
  • Durang: Fürdővízzel a gyereket (2006)
  • Karinthy Ferenc: Leánykereskedő (2007)
  • Beckett: Ó, azok a szép napok (2007)
  • Pergolesi: Házasság olasz módra (2009)
  • Asszonysorsok Dario Fo - Franca Rame: Il risveglio és Una donna tutta sola egyfelvonásos monodrámáiból (2015)
  • Szárnyszegetten: Irodalmi színház közép- és keleteurópai szerzők műveiből (2015)
  • Edward Albee: Három magas nő (2016)

Művei

  • Pécsi Sándor; Múzsák, Bp., 1985

Jegyzetek

  1. Színház.hu
  2. közönség.hu - Elhunyt Cserje Zsuzsa színésznő, színházi kritikus, dramaturg, rendező.” (Hozzáférés ideje: 2018. április 9.) 
  3. Facebook oldalának bejegyzése alapján, 2018. április 8-án délután hunyt el.
  4. Pécsi Sándor relikviái”, 168ora.hu (Hozzáférés ideje: 2018. április 9.) 
  5. Lillás Reggeli (2017. december 12.). „Lillásreggeli vendég: Cserje Zsuzsa”.  
  6. Gombafesztivált rendez Cserje Zsuzsa dramaturg”, Színház.hu (Hozzáférés ideje: 2018. április 9.) (hu-HU nyelvű) 
  7. hírek, Vasárnapi: Gombatortúra - Vasárnapi hírek (magyar nyelven). Vasárnapi hírek. (Hozzáférés: 2018. április 9.)
  8. Elhunyt a 72 éves magyar színésznő - Halálhírét ma jelentették be” (Hozzáférés ideje: 2018. április 9.) (hu nyelvű) 
  9. MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008.ISBN 978-963-1787-283
  10. Terasz.hu
  11. 2013. szeptember 28-i lekérdezés

További információk

Nemzetközi katalógusok
Nemzetközi katalógusok
The contents of this page are sourced from Wikipedia article on 31 Jul 2020. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.
Lists
Zsuzsa Cserje is in following lists
comments so far.
Comments
From our partners
Sponsored
Reference sources
References
Zsuzsa Cserje
arrow-left arrow-right instagram whatsapp myspace quora soundcloud spotify tumblr vk website youtube pandora tunein iheart itunes