peoplepill id: laszlo-holics
LH
Hungary
1 views today
1 views this week
László Holics
Physicist

László Holics

The basics

Quick Facts

Intro
Physicist
Work field
Gender
Male
Birth
10 February 1931, Salgótarján, Salgótarján District, Nógrád County, Hungary
Age
93 years
László Holics
The details (from wikipedia)

Biography

Holics László (Salgótarján, 1931. február 10.) matematika-fizika-ábrázoló geometria szakos tanár, tankönyvszerző.

Tanulmányai

1941-től a Ciszterci Rend Szent Imre Gimnáziumában tanult, ahol 1949-ben érettségizett. Ugyanebben az évben nyerte meg az Eötvös-fizikaverseny második díját (első díjat nem osztottak ki). Ekkor felvették a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakára, 1950-ben ennek jogutódjában, az ELTE Természettudományi Karán folytatta tanulmányait. Addigi szakjaihoz az ábrázoló geometria szakot is felvette. 1953-ban diplomázott.

Oktatói pályafutása

A diploma megszerzése után a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban fizikát, matematikát és ábrázoló geometriát tanított. 1959-ben került az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumba, ahol először matematikát és fizikát oktatott, majd fizika vezetőtanár lett. Az utolsó osztály, amelyet tanított, 2010-ben ballagott. Eközben az ELTE TTK általános fizika tanszékén óraadó tanár és gyakorlatvezető.

A Középiskolai Matematikai Lapok (KöMaL) fizikarovatának egyik alapítója, 1959 óta a szerkesztőbizottság tagja. 1965 és 1992 között a Fizikai Szemle szerkesztőbizottságának is tagja volt. 1967 óta a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) fizikai szakosztályának vezetőségi tagja, ugyanebben az évben az Eötvös Loránd Fizikai Társulat középiskolai oktatási szakcsoportjának vezetőségi tagja lett. 1971 és 1976 között a Társulat titkára, majd 1979-ig ügyvezető elnöke, ettől az évtől elnöke, majd tiszteletbeli elnöke lett.

Két szabadalma és három újítása van. Több középiskolai fizika tankönyv, ill. OKTV-feladatsor szerzője.

Családja

Nős, felesége (Holicsné Csejk Gabriella) matematika-fizika szakos tanár. Két fiúgyermekük született: László (1980. május 21.) zongoraművész, Tamás (1982. június 4.) pedig szoftverfejlesztő informatikus.

Díjai

  • Mikola Sándor-díj (1971)
  • Eötvös Loránd Fizikai Társulat Érme (1982)
  • Apáczai Csere János-díj (1987)
  • Vándorplakett (1993)
  • Arany Katedra-plakett (1994)
  • Ericsson-díj (1999)
  • Rátz Tanár Úr életműdíj (2001)
  • Vermes Miklós-életműdíj (2006)
  • Prométheusz-érem (2015)
  • A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2015)

Könyvei

  • Holics László: Fizikai példatár középiskolásoknak VI. Elektrodinamika I. Elektrosztatika és egyenáramú körök. Tankönyvkiadó, 1974 ISBN 963-17-0202-2
  • Holics László: Fizikai példatár középiskolásoknak VII. Elektrodinamika II. Az elektromágneses mező tulajdonságai. Tankönyvkiadó, 1975
  • Holics László: A fizika OKTV feladatai és megoldásai (1961-1995) Versenyfeladatok 1. Typotex Kiadó ISBN 978-963-7546-60-0, ISBN 963-7546-60-X
  • Holics László: A fizika OKTV feladatai és megoldásai (1996-1997) Versenyfeladatok 2. Typotex Kiadó ISBN 978-963-7546-74-7, ISBN 963-7546-74-X
  • Holics László: A fizika OKTV feladatai és megoldásai(1998-2000) Versenyfeladatok 3. Typotex Kiadó ISBN 978-963-9132-80-1, ISBN 963-9132-80-2
  • Holics László: Fizika összefoglaló Typotex Kiadó ISBN 978-963-9132-13-9, ISBN 963-9132-13-6
  • Holics László: A fizika OKTV feladatai és megoldásai (1961–2003) Typotex Kiadó ISBN 978-963-9548-02-2, ISBN 963-9548-02-2

Külső hivatkozások

The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.
Lists
László Holics is in following lists
comments so far.
Comments
From our partners
Sponsored
László Holics
arrow-left arrow-right instagram whatsapp myspace quora soundcloud spotify tumblr vk website youtube pandora tunein iheart itunes