peoplepill id: ferenc-gegesy
FG
Hungary
1 views today
1 views this week
Ferenc Gegesy
Hungarian politician

Ferenc Gegesy

The basics

Quick Facts

Intro
Hungarian politician
Gender
Male
Place of birth
Sighișoara, Romania
Age
74 years
The details (from wikipedia)

Biography

Gegesy Ferenc (egyes forrásokban helytelenül Gegessy) (Segesvár, Románia, 1950. február 11. –) magyar matematikus, közgazdász, politikus, 1990 és 2010 között Budapest IX. kerületének polgármestere.

Pályafutása

Édesanyjával 1960-ban költözött át a nagyszülőkhöz Magyarországra, iskoláit Budapesten járta. 1969-ben érettségizett a Móricz Zsigmond Gimnáziumban. A kötelező sorkatonai szolgálat teljesítése után felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar matematika szakára, ahol 1975-ben kitűnő eredménnyel szerzett diplomát.

Rendszerváltás előtti pályafutása

Diplomájának megszerzése után az Országos Tervhivatal Számítástechnikai Központjában kezdett el dolgozni, majd 1980-ban a hivatal beruházási főosztályára került. Időközben, 1977 és 1982 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem esti tagozatán tanult ipari tervező szakon. 1983-ban ledoktorált. 1988-ban a Központi Statisztikai Hivatal közgazdasági főosztályának helyettes vezetőjévé nevezték ki.

Rendszerváltás utáni pályafutása

1989-ben lépett be a Szabad Demokraták Szövetségébe. Az 1990-es önkormányzati választáson pártja és a Fidesz jelöltjeként Budapest IX. kerületének polgármesterévé választották. 1994-ben az SZDSZ, az MDF, a KDNP és a Fidesz közös jelöltjeként sikeresen megvédte pozícióját. 1998-ban és 2002-ben pártja és az MSZP közös jelöltjeként választották a kerület polgármesterévé. 2005-ben rövid időre újra a Fidesszel együtt vezette a kerületet.

A 2006-os országgyűlési választáson pártja jelöltjeként Budapest 12. választókerületéből egyéni mandátumot szerzett. Az ugyanebben az évben tartott önkormányzati választáson az SZDSZ jelöltjeként ötödször megválasztották polgármesterré. 2008 szeptember 16-án bejelentette, hogy lemond országgyűlési mandátumáról és kilép az SZDSZ-ből, mert nem értett egyet a párton belül működő irányvonalakkal.

A 2010-es magyarországi önkormányzati választáson alulmaradt Bácskai Jánossal szemben.

Családja

Nős, első házasságából négy gyermek született. 2004-ben újra megnősült, felesége gyermekeit közösen nevelik.

Könyve

  • Rend és rendszer. Húsz év a polgármesteri székben; Ráday Könyvesház, Bp., 2016

Díjai, elismerései

  • 2003-ban megkapta a Közszolgálatért Érdemjel Aranyfokozatát és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést.
  • Ferencváros díszpolgára (2014.)

Jegyzetek

  1. A fideszes bölény sem mindig golyóálló (magyar nyelven). Index, 2010. október 6. (Hozzáférés: 2010. október 6.)
  2. Az Országos Választási Bizottság 288/2008. határozata. Választás.hu (2008. szept. 30.)(Hozzáférés: 2018. dec. 22.)
  3. Gegesy kilépett az SZDSZ-ből, Index, 2008. szeptember 15.
  4. Ferencváros díszpolgárai
The contents of this page are sourced from Wikipedia article on 10 Apr 2020. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.
Lists
Ferenc Gegesy is in following lists
comments so far.
Comments
From our partners
Sponsored
Reference sources
References
Ferenc Gegesy
arrow-left arrow-right instagram whatsapp myspace quora soundcloud spotify tumblr vk website youtube pandora tunein iheart itunes