Zsuzsanna Renner
Quick Facts
Biography
Renner Zsuzsanna (Budapest, 1959. december 22. –) magyar történész, indológus, múzeumigazgató.
Pályafutása
Édesapja Renner Antal orvos, kézsebész, édesanyja Joó Mária. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1983-ban szerzett diplomát történelem-angol szakon, majd ugyanitt 1986-ban indológusként is végzett. 1985-90-ig az MTA Nyelvtudományi Intézetének ösztöndíjasa, 1990-től a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum muzeológusa, 1994-től főmuzeológusa volt, majd 2003-2007-ig a múzeum igazgatójaként dolgozott. 1993-95 között A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, 1995-től máig az ELTE Bölcsészettudományi Kar indoeurópai nyelvtudományi tanszékének oktatója. Tanított a Képzőművészeti Egyetemen, a Restaurátorképző Intézetben, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetemen és a Közép-Európai Egyetemen is. Kutatási területe a hindu szobrászat, vallástörténet, hindu és buddhista művészetek. 2012-ben doktorált, PhD disszertációjának címe „Visnu Varáha (Vadkan) avatárája az indiai szövegekben és művészetben”. 2016-ban címzetes egyetemi docens lett.
Hiller István 2007. december 1-jén nevezte ki az Iparművészeti Múzeum igazgatójává, megbízatására azonban árnyékot vetett, hogy elődjét, a posztra szintén pályázó Takács Imre művészettörténészt váratlanul - s mint utóbb bírósági ítélet is kimondta: jogszerűtlenül - váltották le néhány hónappal korábban. Az ebben a helyzetben Takács mellett kibontakozó szolidaritás megmutatkozott úgy is, hogy Renner kinevezését a szavazásra jogosult dolgozók kevesebb, mint tíz százaléka támogatta. Renner 2010-ig vezette az intézményt úgy, hogy a múzeummal több perben álló Takács ugyanott a főmuzeológusi pozíciót is betöltötte. 2010-ben jogerősen visszahelyezték Takácsot a múzeum élére, ekkor Renner visszakerült a Hopp Ferenc múzeumba tudományos igazgatóként.
Könyvei
- Renner Zsuzsanna: Gándhí Magyarországon - megjelent: Puskás Ildikó, Bethlenfalvy Géza (szerk.): India magyar szemmel - Indiai Nagykövetség, 1987
- Renner Zsuzsanna, Kelényi Béla: Vajang - Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum 1991
- Kelényi Béla - Renner Zsuzsanna: Indonézia művészete - Iparművészeti Múzeum 1993
- Fajcsák Györgyi, Renner Zsuzsanna: Délkelet-ázsiai buddhista művészet - Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum 1997
Fordítások
- Rachel Storm: Keleti mitológiák enciklopédiája - Glória Kiadói Kft. 2000. Fordította: Renner Zsuzsanna
- Marilia Albanese: Az időtlen India - Officina '96 Kiadó, 2001. Fordította: Kiss Csaba, Renner Zsuzsanna
- Sewa Singh Kalsi: A szikhizmus - Kossuth Kiadó, 2001. Fordította: Renner Zsuzsanna
Jegyzetek
- ↑ Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
- ↑ Hermann Péter (főszerk.): MTI Ki kicsoda 2009. Budapest: MTI. 2008.
- ↑ Borhy László:DR. RENNER ZSUZSANNA címzetes egyetemi docensi felterjesztése. ELTE BTK (2016. szept. 19.)(Hozzáférés: 2019. ápr. 9.)
- ↑ Renner Zsuzsanna az Iparművészeti Múzeum új főigazgatója. Oktatási és Kulturális Minisztérium (2007. nov. 20.)(Hozzáférés: 2019. ápr. 9.)
- ↑ Pelle János:Miért rúgták ki kétszer is az Iparművészeti Múzeum főigazgatóját? HVG (2008. jún. 17.)(Hozzáférés: 2018. ápr. 9.)
- ↑ Hamvay Péter:A politika áldozata. Magyar Narancs (2014. feb. 6.)(Hozzáférés: 2019. ápr. 9.)
Nemzetközi katalógusok |
|
---|---|
Nemzetközi katalógusok |
|