Zsigmond Teleki

Édesapja fűszerkereskedő volt. Iskolai tanulmányait Budapesten, majd Bécsben végezte. Tanulmányai befejezése után könyvelőként helyezkedett el egy bécsi bankban. A bank tönkremenetele után a würtzburgi borkereskedelmi vállalathoz került ügynöknek. Itt jegyezte el magát végérvényesen a borral, a szőlőtermesztéssel.

A cég megbízásából bejárta Európát, több nyelven beszélő, széles látókörű, művelt ember volt. Ismertsége, külföldi tapasztalatai alapján jól ismerte Európa szőlőtermesztését, borászatát, a filoxéra megjelenését, pusztítását, az ellene való védekezés módszereit.

1881-ben, 27 évesen visszatér Pécsre, ahol borkereskedéssel kezdett foglalkozni. Munkája során hamarosan felfedezte, hogy üzleti tevékenysége, boldogulásának útja a magyar szőlőtermesztés jövőjétől függ. Felismerte, hogy a kötött talajú történelmi borvidékeket meg kell menteni a filoxéra pusztításától, mert különben nem lesz minőségi bor Magyarországon. Azt is tudta, hogy ez csak úgy lehetséges, ha ezekre a területekre megfelelő alanyfajtát találnak. Egyik pécsi 5 ha kipusztult szőlőjét különféle külföldről behozott alanyfajták (Riparia portalis, Rupestris du Lot, Rupestris metallica, Aramon x Rupestris Ganzin 1, Mourvedre x Rupestris 1202 C, Solonis stb.) alanyokra oltott borszőlőfajtákkal telepítette be. A meszes talajon az oltványok fejlődése gyenge volt, klorotikus tünetek léptek fel, a várakozásnak nem feleltek meg. A felhasznált alanyfajták tehát nem szolgálhatták a jövő szőlőtelepítéseit.

Teleki egyik franciaországi útján értesült arról, hogy több hibája mellett (rossz gyökeresedés, affinitás stb.) a meszes talajokra a Berlandieri alanyok felelnek meg a legjobban. Elhatározta, hogy kipróbálás céljából Berlandieri alanyokat hozat be. Ebben az időben a magyar kormány a „black-rot” (fekete rothadás) miatt megtiltotta a szőlővessző-importot. Ezért Teleki úgy határozott, hogy magról nevel fel alanyfajtákat. Ez az elhatározása – bár akkor talán még ő sem tudta – döntő fordulatot hozott életében, nemesítési munkájának, világsikerének kezdetét jelentette. Elhatározását tett követte, alanymagokat rendelt a Vitis Berlandieri nemesítéséről már jól ismert Euryalc Résséquiertől, akinek Franciaországban a Kelet-Pireneusokban, Alénya községben volt szőlőgazdasága.

A beérkezett mintegy 10 kg magot 1896-ban melegágyba vetették, majd a magoncokat Pécsett a bányatelepi szőlőben nagy mésztartalmú talajba ültették. A populáció hihetetlenül sokszínű volt, a legkülönbözőbb fajok és formák keveréke. Mint írja, „évek hosszú során át tartott ebben a káoszban rendet teremteni”

A Résséquiertől vásárolt magokból kikelt növények – mint az később kiderült – természetes kereszteződés útján létrejött hibridek voltak. A 40 000 kikelt magból tiszta Berlandieri, sőt tiszta Viniferára jellemző magoncokat is kapott. A vetés utáni második évben, 1898-ban végezte Teleki az első szelekciót, a gyenge növekedésűeket, a kislevelűeket kiselejtezte.

A megmaradt, mintegy 3000 db-t ültette ki a pécsi és villányi szőlőterületére. Teleki a további szelektálásnál kiváló könyvelői tudását is kamatoztatta, amikor a megmaradt magoncokból 10 csoportot állított fel. Az 1-2-3-as csoport a Vinifera típust képviselte. Ezeket gyenge növekedésűk és ellenálló-képességük miatt nem szaporította. A Berlandieri x Riparia típusokat két alcsoportra osztotta, megkülönböztetett közülük Berlandieri típusokat, Riparia jellegűeket. Figyelembe vette a vitorla bronzos vagy zöldes színét. A két alcsoportot újabb három csoportba osztotta. A 4-5-6 csoportba a Riparia fenotípusúakat, a 7-8-9 csoportba a Berlandieri fenotípusúakat sorolta. A csupasz vesszőjű változatokhoz a nagy A-betűt (4-5-6 csoport), a molyhos, szőrös szártagú változatokhoz a nagy B-betűt (7-8-9 ) írta. A 10. csoportba sorolta a Berlandieri x Rupestris jegyeket tartalmazókat. Ezek közül a Teleki 10 A típust tartotta a legjobbnak, és ezt forgalmazta.

Teleki figyelmét elsősorban a két legértékesebb csoport kötötte le, az 5A, amelyben csupasz szártagú magoncok voltak, levelük a Ripariára hasonlított, valamint a 8B csoport, amelyek magoncai molyhosak voltak, leveleik a Berlandieriéhez közelállók. Ezeket növekedési erély, korai hajtásérés, mésztűrő-képesség szempontjából jobbnak tartotta, mint az általa ismert francia fajtákat. Ezt a két csoportot hozta először forgalomba – valószínűleg a gyors elszaporítás érdekében – ám alapvető hibát követett el, amikor Berlandieri x Riparia 5A néven három magoncnak, Berlandieri x Riparia 8B jelzéssel öt magoncnak az azonos típusú keverékét forgalmazta, ahelyett, hogy egyetlen egyedből indult volna ki. Így sajnos majdnem azonos fenotípusú fajtakeveréket adott át a termesztésnek.

Ezek az egy szám alatt forgalmazott fajtakeverékek elkerültek Európa számos szőlőtermelő államába és lehetőséget teremtettek a csoportokban található fajták külön választására, szelektálására. Ma már nehéz megállapítani, hogy az 5A, vagy a 8B név alatt forgalmazott keverék hány magról kelt növény származéka. Az azonban egészen biztos, hogy egy típuscsoportba több fajta is volt, mivel az 5A-ból szelektálták ki az 5C és az 5BB fajtákat. A keszthelyi Agrártudományi Egyetem Cserszegtomaji fajtagyűjteményében található 5A is külön fajtának felel meg.

A Teleki Zsigmond által előállított fajták több mint száz év alatt elkerültek a világ számos szőlőtermelő országába, értéküket gyorsan felfedezték. A világ több intézetében számos kutató szelektálta. A szelekció folyamán a fajtakeverékek fajtákká váltak.