peoplepill id: vilmos-vajta
VV
1 views today
2 views this week
The basics

Quick Facts

The details (from wikipedia)

Biography

Vajta Vilmos (Kecskemét, 1918. június 15. – Svédország, 1998. október 21.) nyugati magyar evangélikus teológus.

Életpályája

Családi háttere, tanulmányai

Wagner Vilmos és Lütze Anna fiaként Kecskeméten született. Ausztria Németországhoz csatolásakor, 1938 márciusában határozta el névmagyarosítását. A gimnáziumot Kecskeméten végezte, majd 1936-1940 között a soproni evangélikus teológiai karon végzett tanulmányai után Raffay Sándor 1940-ben avatta lelkésszé. Budapesten, Soltvadkerten, Pestszentlőrincen és Újpesten volt segédlelkész, részben vallástanár.

Svédországi tanulmányai és ökumenikus szolgálatai

Állami ösztöndíjjal 1941 őszén Svédországba ment, ahol a stockholmi Zeneművészeti Főiskolán, majd 1942-től az uppsalai és a lundi egyetem teológiai karán folytatott tanulmányokat. 1947-ben licenciátusi fokozatot szerzett Lundban. Itt védte meg – 1952 decemberében – "Az istentisztelet teológiája Luthernál" című teológiai doktori értekezését, amely sokkal több, mint egy teológiai részkérdés vizsgálata. 1953-ban a lundi fakultás docense lett. 35 éves ekkor, s megválasztják a genfi székhelyű Lutheránus Világszövetség Teológiai Osztálya igazgatójául. E tisztében 1953 és 1964 között működött. Majd az 1964-ben ugyancsak a világszövetség által létrehozott strasbourgi Ökumenikus Kutatóintézet professzora és igazgatója lett, 1981-ben történt nyugdíjazásáig. Ő kezdeményezte az 1956 óta rendszeresen megtartott Luther kongresszusokat. A II. Vatikáni zsinaton személyre szóló meghívás alapján az egyik ökumenikus megfigyelőként vehetett részt (1962-1965). Nemcsak ökumenikus párbeszédek részvevője és tanácsadója volt évtizedeken át, hanem tudományos konferenciák és gyülekezeti alkalmak élvezetes, közérthető előadója. Visszavonulása után Svédországban élt, ahol1998. október 21-én hunyt el. Tehetségét és a lehetőségeket jól felhasználva nemcsak honfitársai szemében lett nagy, hanem megbecsülésben és ismertségben részesült a világ evangélikusságában és az ökumenében is.

The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.
Lists
Vilmos Vajta is in following lists
comments so far.
Comments
From our partners
Sponsored
Credits
References and sources
Vilmos Vajta
arrow-left arrow-right instagram whatsapp myspace quora soundcloud spotify tumblr vk website youtube pandora tunein iheart itunes