Tibor Várkonyi
Quick Facts
Biography
Várkonyi Tibor (Budapest, 1971. szeptember 7.) ügyvéd, családtörténet kutató.
Származása
Nagyapja Várkonyi (Waldmann) Lajos a KFKI atomreaktorának vezetője volt. Édesapja Dr. Várkonyi Sándor kardiológus-belgyógyász, édesanyja Bátai Rozália közgazdász.
Tanulmányai
1990-ben érettségizett a Toldy Ferenc Gimnáziumban. Egyetemi tanulmányait 1991-1996 között végezte a Szegedi József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán summa cum laude minősítéssel.
Jogi tevékenysége
1996-1997 között ügyvédjelölt Dr. Kárpáti Katalin ügyvéd, majd pedig a Dr. Hidasi és Társai Ügyvédi Irodában. 1997-1999 között jogi előadó, majd jogtanácsos a TV3 Televíziónál. Saját irodáját 1999. decemberében alapította. Tagja a Magyar Ügyvédi Kamarának, a Budapesti Ügyvédi Kamarának.
Genealogiai tevékenysége
1992 óta foglalkozik genealogiával. 1996 óta folyamatosan végez különféle kutatásokat. Legfontosabb kutatása Degenfeld-Schonburg családdal kapcsolatos. Kutatásai által Barabás Miklós festményének leírását a szakirodalom módosította, illetve a téma egyes kérdései a 2006-ban Budapesten megrendezett X. Nemzetközi Igazságügyi Orvosi Konferencián felelevenítésre került „Influence of geneological research II." cím alatt.
A Magyar Családtörténet-kutató Egyesület főtitkára, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság választmányi tagja, a Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Levéltárosok Egyesülete, az Erdélyi Genealógiai Társaság, a Tiszántúli Történészek Társasága, a Castrum Bene Egyesület tagja.
Egyéb társadalmi tevékenysége
- A Történelmiregény-írók Társaságának alelnöke.
- A Habsburg–Lotaringiai család által alapított Béke Lángja Egyesület (Flame of Peace) magyarországi titkára.
- A magyar alapítású Aranysarkantyús Vitézi Lovagrend elnökségi tagja.
- A portugál alapítású Királyi Szent Teotonio Lovagok Testvéri Társasága tagja
- 2010-2015 között a Magyar Tinnitus Egyesület elnökhelyettese.
Családja
2001 óta nős, felesége Könings Nikolett Dóra. Gyermekeik: Fanni (2001), Dániel Ádám (2003)
Művei
- Egy zsoldos emlékei, in.: Mítoszok és legendák, Történelmiregény-írók Társasága, Budapest, 2016. ISBN 978-963-12-7134-8
- X chromosome investigation to resolve the genetic relationship in family members separated by several generations (társszerzők: Dr. Egyed Balázs, Kertész Ákos, Fodor Flóra), ISFG Konferencia, Budapest, 2016
- A Mosaburgi Névtelen kisebb legendája, in.: Oltár, kard, legenda, Történelmiregény-írók Társasága, Budapest, 2015. ISBN 978-615-80051-9-7
- Négy király, egy szultán, Tarsoly Kiadó, Budapest, 2014. ISBN 978-963-9570-59-7
- Pekry János, egy élet értelme, in.: Sorsok és évszázadok, történelmi novellák, Történelmiregény-írók Társasága, Budapest, 2014
- Törvénytelen János nyomában avagy Reznek(i) avagy Husz János származási problémái, Matrikula 2013. 3. szám
- A kezdetektől a „Családtörténet határok nélkül” című könyv megjelenéséig, Matrikula 2012. 2. szám
- Családtörténet Határok Nélkül I-II., Heraldika Kiadó, Budapest, 2012. ISBN 978-963-9204-67-6
- A Salamon (Beck) és a Degenfeld-Schonburg család kapcsolata, in: Tiszántúli Történész Társaság Közleményei 1., 2006. 185-195. pp. HU ISSN 1788-2001
- Sára, Hágár és Mária fiai (történelmi, genealógiai és családtörténeti regény, Waldmann Tibor írói álnéven), VPP Kiadó, Budapest, 2006. ISBN 978-963-8719-80-5
- Barabás Miklós „Degenfeld Család" című festményéről. in.: Herman Ottó Múzeum Évkönyve XLIV., Miskolc, 2005. 445-452. pp.