Simon József
Quick Facts
Biography
Simon József (Szenyér, 1892. május 6. – Marcali, járásbírósági épület, 1919. augusztus 28.) római katolikus pap.
Élete
Simon János és Takács Anna gyermeke. Az elemi iskola elvégzése után a keszthelyi Premontrei Főgimnáziumban érettségizett. Ezt követően végezte el a veszprémi papi szemináriumot. 1917-ben szentelték pappá, majd Marcaliba helyezték káplánnak. Prédikációiban a szószékről gyakran emelt szót az esztelen háború, valamint a földi hatalmasságok ellen, akik lövészárkokba küldik az embereket. A kommünt megelőzően is a nép uralmát hirdette, a vörösök alatt pedig szerepet játszott a Somogy vármegyei téeszesítésben. A tanácsköztársaság bukását követően 1919. augusztus 28-án Prónayék megkínozták, ujjait kihegyezték borotvával, majd a koponyájából a szent olajjal megkent kört kimetszették, kínzását azzal fejezték be, hogy mindkét szemét kiszúrták, majd a káplánt a ló farkához kötötték, és vonszolták mindaddig, míg meg nem halt.
„ | Prónay: Jövetelemkor már kb. harmincan ültek a szolgabírói börtönben, vagy tizenöt zsidó főbűnöst, azonkívül egy katolikus papot maga Tóth szolgabíró jelölt meg, mint olyanokat, akik az akasztófára érettek. «Továbbá:» A pap érdekében jártak nálam többen, sőt még az esperes maga kért kegyelmet kollégája részére. De nem érdemelte meg, tehát nem is adtam meg.» | ” |
– Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám) |
Holttestét közös, jeltelen sírba egy kukoricásban földelték el, majd hozzátartozói felkutatták és szeptember 8-án este szertartás nélkül Szenyéren eltemették.
Szülőháza műemléki védelem alatt áll.
Jegyzetek
Források
- Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.
- Simon József római katolikus pap Szenyér Szenyéri régi temető III. 1. 7., somogyitemetkezes.hu
- Simon pap Szent Bertalan éjszakája, Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám), library.hungaricana.hu
További információk
- Hamburger Jenő: Latinka ballada;
- Simon Lajos: Prónay hintaján (Esti Hírlap, 1962. máj. 5.);
- Andrássy Antal: A hóhér tollat fogott (Somogyi Néplap, 1963. okt. 27.).