Sándor Térey
Quick Facts
Biography
Térey Sándor (eredeti nevén Kuthy Sándor, Debrecen, 1886. október 2. – Budapest, 1955. október 11.), költő, regényíró, műfordító.
Élete
A reáliskolában Tóth Árpád osztálytársa volt. Kolozsvárott és Budapesten folytatott jogi tanulmányokat, majd Debrecenbe, szülővárosába visszatérve kezdett ügyvédi praxist. A Tanácsköztársaság alatt 1919-ben aktívan politizált, kiállt a vörös-hatalom mellett, de a bukás után sikeresen visszatért a "polgári világba". Városi ügyész Budapesten, később az Idegenforgalmi Hivatal igazgatója, a Cobden Szövetség tisztségviselője, a Városkultúra című lap szerkesztője. 1928 és 1934 között a népszövetségi delegáció munkatársa, Apponyi Albert és Klebelsberg Kuno beosztottja. A háború után 1945-ben a miniszterelnökségen, később az Elhagyott Javak Kormánybiztosságán dolgozott.
Verseit többnyire a Nyugat közölte. A Kisfaludy Társaság Visszatérés című regényét 1924-ben Franklin-díjjal jutalmazta. Beválogatták a két háború között megjelent egyik legrangosabb költői antológiába, a Vajthó László szerkesztette Mai Magyar Múzsába (megjelent 1930-ban). Térey több eladást tartott olasz, svájci, francia egyetemeken a magyar kultúráról. Saját fordításában kiadta franciául Ady Endre válogatott verseit (André Ady, Choix de poesies címmel), a kötet az olvasók és kritikusok körében sikert aratott.
Művei
- Versek (versek, 1907)
- A fehér hegedű (versek, 1909)
- Feltámadás (versek, 1920)
- Magányos ember (versek, 1922)
- Visszatérés (regény, 1925)
- Berg Kristóf lelkiismerete (regény, 1929)
- Vidéki magyar városok kultúrája (tanulmány, 1931)
- A föld lelke (regény, 1932)
- Az Eltörött Hegedű (versek, kézirat)
Fordításai
- Charles Baudelaire: A Rossz virágai (György Oszkárral közösen, 1922)
- François Villon: Kis testamentum és más versek (Lampel, é.n.)
Díjak, elismerések
Forrás
- Illés Endre: Térey Sándor - A föld lelke
- Magyar Zsidó Lexikon
- Nagy Zoltán: Térey Sándor - Feltámadás
- Szabó Sándor Géza: Kuthi-Térey Sándor (Hajdú-bihari Napló, 1978. május 14.)
- Tersánszky Józsi Jenő: Visszatérés