Sándor Lőwy
Quick Facts
Biography
Lőwy Sándor (Mád, 1906. február 12. – Vác, 1929. október 27.) pék, pártmunkás.
Élete
Lőwy Mór és Friedman Hermina fiaként született zsidó családban. 11 éves korában családjával együtt Kassára költözött. 1922-től a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség tagja. 18 évesen a szlovákiai ifjúsági mozgalom vezetője lett. A KMP Berlinbe küldte pártiskolába, s ennek elvégzése után 1926-ban visszatért Magyarországra, s a Magyarországi Szocialista Munkáspárt fiatalmunkás-alosztályát vezette, illetve az illegális KIMSZ KB-jának is tagja lett. Később a KMP KP tagjaként működött. 1927 februárjában letartóztatták. Lőwyt három és fél év börtönre ítélték, amelyet Vácott kellett letöltenie. Innen sikerült a Kassai Munkáshoz eljuttatni több írását. 1929. október 21-én az elítéltek egy része - köztük Lőwy - a KMP irányításával éhségsztrájkba kezdett. Ennek letörésére a sztrájkolókat mesterségesen táplálták, így akarván őket jobb belátásra bírni. Lőwy a kezelés miatt tüdőgyulladást kapott, Sztáron Sándorral együtt, amelyből nem épült fel. Lőwy temetésén Hámán Kató szervezett tüntetést.
Vas Zoltán a következőket írta visszaemlékezéseiben Lőwyről és Sztáronról: „A Kommunisták Magyarországi Pártjának két új mártírja van. Sohasem feledjük el harcostársainkat, Lőwy Sándorunkat és Sztaron Sándorunkat.”
Családja
Sógora Farkas Mihály, unokaöccse Farkas Vladimir volt.
Emlékezete
Szegeden utca viseli nevét.
Nádudvaron utca viseli nevét.
Jegyzetek
- ↑ Halálesete bejegyezve a váci állami halotti akv. 257/1929. folyószáma alatt.
- ↑ Fegyencek vagy politikai foglyok? Rákosi Mátyás börtönben História - 1992/03
- ↑ Vas Zoltán: Tizenhat év fegyházban. Budapest, 1949, Szikra.
- ↑ Kozák Gyula: Az identitás nélküli ember Archiválva 2013. szeptember 27-i dátummal a Wayback Machine-ben - Évkönyv XI. (2003, Budapest, 1956-os Intézet, 95–110.o)
- ↑ Lőwy Sándor utca irányítószám (Szeged)
További információk
- Gilicz Márta: Ifjúságunk példaképei. Válogatott bibliográfia a magyar munkásmozgalom nagy harcosairól. Bp., Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1965.
- Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969.
- Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
- Liptai Ervinné: Lőwy Sándor élete és mártírhalála (Budapest, 1980. ISBN 9634222625)
- Aranyosi Magda: L. S. 1906-1929 (Néphadsereg, 1954. okt. 27.)
- Kara Anna: Megszólal a hegedű (Ifjú kommunista, 1959. II. sz.)
- Jolsvay Vilmos: Éhségsztrájk 1929 (Élet és Irodalom, 1959. 43. sz.)
- Vadász Ferenc: Tündöklő fiatal élet (Népszabadság, 1966. 47. sz.)
Nemzetközi katalógusok | |
---|---|
Nemzetközi katalógusok |