Piroska Jósa
Quick Facts
Biography
Jósa Piroska (Váradpósa 1934. március 14. –) kör- és üzemorvos, helytörténetíró, publicista, világutazó.
Beírta nevét az erdélyi helytörténetbe.
Életpályája
Orvostudományi tanulmányokat a magyar anyanyelven oktató Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben folytatott az 1950-es években, orvosi diplomáját 1958-ban kapta kézhez. A hithű római katolikus egyetemi hallgatónőnek 1955 tavaszán emlékezetes találkozása volt Márton Áron erdélyi püspökkel, aki az orvostanhallgatóknak kifejtette, az orvosi hivatás még a papi szolgálatnál is nehezebb, mert a jó orvosnak nemcsak a betegek testét, hanem a betegek lelkét is gyógyítani kell, a püspök az orvostanhallgatók lelkére kötötte, ne urai, hanem szolgái legyenek a sokat szenvedett, megpróbált erdélyi embereknek. Jósa Piroska etikailag ezen jó tanácsok mentén végezte gyógyító munkáját.
Orvosi munkáját a nagyváradi Szülészeti és Nőgyógyászati Kórházban kezdte, hat év után körorvosnak ment a Köröskisjenő-Mezőbottyán-Hosszúújfalu orvosi körzetébe, majd 1974-től a nagyváradi Férfi Konfekciós Ruhagyárban üzemorvosi feladatokat látott el. Mindegyik állomáshelyén áldozatos orvosi munkát végzett, 1990-ben, 66 éves korában kérte nyugdíjazását.
Hagyományőrző és hagyományteremtő munkát is végzett a betegek gyógyítása mellett, s próbálta szülőföldjén kívül a nagyvilágot is megismerni, más népek életmódját, kultúráját tanulmányozni. Ismereteit, benyomásait folyamatosan lejegyezte. Nyugdíjas korában nyílt módja jegyzeteivel foglalkozni, előbb orvosi tanácsokat, majd hamarosan színes útleírásokat, élménybeszámolókat is közreadott újságokban, Kelet-Nyugat, Erdélyi Napló, Reggeli Újság, Harangszó, Vasárnap, Keresztény Szó, Reformátusok Lapja, Szemfüles.
A rendszerváltás után egyre szisztematikusabban kezdett helytörténettel foglalkozni. A 2000-es években lettek ezekből kötetek. Valamennyi könyve forrásértékű dokumentum. Jósa Piroska szinte szociográfiai módszerekkel dolgozik a helytörténetekben, mely igen emeli az ő megbízhatóságát.
Az MTA Irodalomtörténeti Intézet Illyés Archívum és PBMET szervezésében 2007. április 17-én, kedden 17 órakor mutatták be a Partiumi Füzetek soron következő köteteit, Jósától: Ezüstös gépmadarak szárnyán érkezett a halál... című kötetének bemutatására került sor a budapesti Illyés Gyula Archívum és Műhelyben.
67 év távolából (2007-ben) adta ki annak a magyarok számára nagy napnak a történetét, amely Nagyváradon 1940. szeptember 6-án volt, ezen a napon került vissza Nagyvárad az anyaországhoz, vonultak be a magyar katonák Nagyváradra, élükön Horthy Miklós a fehér lovon. Virágeső, örömujjongás, magyar zászlók, ünneplő ruhába öltözött nagyváradi magyarok fogadták őket. Nagy árat fizettek ezért a nagyváradi magyarok és a már szinte elmagyarosodott nagyváradi zsidó emberek, de Jósa Piroska úgy gondolta, hogy e napnak és az egész második világháború alatt átélt eseményeknek helyi történetét le kell jegyeznie, míg élnek a szemtanúkból.
Számos létezett szocialista országot (déli volt szovjet szocialista köztársaságok, Észak-Korea), keleti és nyugati országot bejárt Jósa Piroska az 1960-as évektől, s az azóta már sok tekintetben megváltozott történelmi viszonyok szemszögéből nézve igen tanulságosak az ő beszámolói és tapasztalatai. Jósa Piroska megidézi a múlt köveit, mert azok ott vannak mögötte, de mindig előre néz, hajtja előre az új és új gyógymódok, kultúrák, világok megismerésének a vágya.
Kötetei
- Ezüstös gépmadarak szárnyán érkezett a halál: Nagyvárad bombázása 1944-ben. Nagyvárad, kiadja a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság; Királyhágómelléki Református Egyházkerület; Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, 2004, 134 ill. (Ser. Partiumi Füzetek 24. Sorozatszerk. Dukrét Géza.)
- Virágszőnyeg a váradi utcaköveken. Nagyvárad, Erdélyi Magyar Ifjak, 2007, 199. p. ill.
- Bihari sorsok a változó időben. Nagyvárad, kiad a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság; Királyhágómelléki Református Egyházkerület; Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, 2008, 289. p. ill. (Ser. Partiumi Füzetek 51. Sorozatszerk. Dukrét Géza.)
- A mesés Kelettől a kincses Nyugatig: Kóborlások három kontinensen. Nagyvárad, Europrint, 2008, 322 p. ill. ISBN 978-973-7735-65-2
- Árpádházi királyok kései találkozója Nagyváradon. Nagyvárad, 2009
Társasági tagság
- Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság tagja 1998-tól
Díjak
- Érdemes orvos kitüntetés, 1968
- Fényes Elek díj, 2007
Illusztrációk Jósa Piroska úti beszámolóihoz
Riadó! - részlet a Battle of Britain emlékműből
Dover fehér sziklái
Avignon, pápai palota
Jegyzetek
Források
- Galántai Tibor levelezése Jósa Piroskával.
- Dukrét Géza: Előszó. In: Bihari sorsok a változó időben. 5-8. p.
- Romániai magyar ki kicsoda : 1997. Nagyvárad, 1996. Jósa Piroska szócikkét lásd 273. p. ISBN 973-97980-0-4
Külső hivatkozások
- Jósa Piroska: Az Illatos Hegyektől a Csendes-óceánig
- Jósa Piroska előadása Szent László királyról az Ady-líceum termében Nagyváradon
- Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája
- Jósa Piroska: Két múzeum : Kávémúzeum Zürichben, Mozart-ház Augsburban
- A nagyváradi "verőfényes magyar ünnep". (Gondolatok Jósa Piroska: Virágszőnyeg a váradi utcaköveken című könyvéről, Erdélyi Napló, XIX. évf. 5. (900.) szám 2009. február 4.
- Dr. Jósa Piroska: Alternatív gyógymódok
- Jósa Piroska: A mesés kelettől a kincses nyugatig c. könyvének bemutatója, 2009. április 7.
- Jósa Piroska: Fapadossal Rómába
- Partiumi Füzetek, könyvbemutató, szervezők: MTA Irodalomtörténeti Intézet Illyés Archívum és PBMET, 2007. ápr. 17. kedd 17 óra, Jósától: Ezüstös gépmadarak szárnyán érkezett a halál...
Kapcsolódó szócikkek
- Galántai Tibor
- Nagyvárad magyar irodalmi élete