Papp Zsigmond
Quick Facts
Biography
Nagy-somkúti Papp Zsigmond, Sigismund Pop (Nagysomkút vagy Belényes, 1817 – Budapest, 1889. október 8.) kővár-vidéki főkapitány, országgyűlési képviselő, septemvir.
Élete
A gimnáziumba Belényesen és Nagyváradon járt, az utóbbi helyen 1834-ben kezdte jogi tanulmányait a magyar királyi akadémián; mindenütt kitűnő eredménnyel. 1836-ban már a pesti központi papnevelő-intézetben tanult, ahova Vulcanu nagyváradi püspök küldte. Itt az egyházirodalmi iskolának tagja is volt. 1841. április 11-án fölszenteltetett, azután püspöke a belényesi gimnáziumhoz nevezte ki tanárnak. 1848-ban odahagyva tanári állását, a politikai térre lépett és tehetségeit fölajánlotta a magyar kormánynak, mely kővárvidéki kapitánynak kinevezte. 1848-49-ben Zaránd vármegye és 1861-73-ban a Naszód vidékének országgyűlési képviselője volt és hazafias szellemben több beszédet tartott.
Munkája
- Predice pe serbatori dominece. Pest, 1847. (Szent beszédek).
Alapitotta és szerkesztette a Concordia c. politikai s irodalmi lapot 1861-től 1871-ig Pesten, melyben az addig használatban volt cirill betűk helyett a latin betűket vette használatba; az Amiculu poporului (Nép barátja) c. hetilapot 1863-tól 1870-ig szintén Pesten.
Források
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái X. (Ótócska–Popea). Budapest: Hornyánszky. 1905.
- PIM
További információk
- Magyar Katolikus Lexikon. Főszerk. Diós István. Szerk. Viczián János. Bp., Szent István Társulat, 1993-.
- Pálmány Béla: Az 1848-49. évi népképviselők névtára. = A magyar országgyűlés 1848/49-ben. Szerk. Szabad György. Bp., [1998].
- Az 1848-1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Szerk. Pálmány Béla. Bp., Magyar Országgyűlés, 2002.
- Toth, Adalbert: Parteien und Reichtagswahlen in Ungarn 1848-1892. München, R. Oldenburg Verlag, 1973.