Ottó Hutter
Quick Facts
Biography
Hutter Ottó (1960 – 2006. február 21.) magyar informatikus, az eLearning Fórum kezdeményezője és társelnöke. Egyike volt azoknak, akik elsőként ismerték fel az eLearning meghatározó jelentőségét az oktatásban, és e terület meghatározó alakjává, iskolateremtő egyéniségévé vált.
Életpályája
Hutter Ottó 1984-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán, 1985-ben híradástechnikai szakmérnöki, 1989-ben egyetemi doktori címet szerzett. A SZTAKI-ban kezdett el dolgozni, majd 2002-ben az eLearning részleget vette át. Fiatal szakemberként a vezetője illetve tagja volt több eLearninggel foglalkozó szakmai bizottságnak. 2001-től a CIO Fórum konferencia sorozat programbizottságának elnöke, 2002-től az eLearning Fórum konferencia sorozat program- és szervezőbizottságának is tagja volt. Alapítója és társelnöke volt az eLearning szabványosítási bizottságnak, tagja az OM Digitális Taneszköz Minősítő Bizottságának, kezdeményezője és társszervezője az „eLearning Fórum” konferenciasorozatnak. 2006. február 21-én, 45 éves korában hunyt el tragikus körülmények között.
Művei
Szerzője illetve szerkesztője két szakkönyvnek és több tucatnyi szakmai publikációnak.
Emlékezete
Emlékére adják át minden évben a Hutter Ottó-díjat.
Jegyzetek
- ↑ Archivált másolat. [2014. október 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 9.)
- ↑ Origo – Elhunyt Hutter Ottó