peoplepill id: oedoen-vezery
ÖV
Hungary
1 views today
1 views this week
Ödön Vezéry
Hungarian actor

Ödön Vezéry

The basics

Quick Facts

Intro
Hungarian actor
Places
Gender
Male
Birth
The details (from wikipedia)

Biography

Vezéry Ödön, Leitner (Nagybánya, 1841. május 3. – Szolnok, 1937. január 27.) színész, színigazgató, szakíró, fordító, szerkesztő, Szolnok vármegye főjegyzője.

Pályafutása

Leitner Ignác és Stand Ilona fia. 1863-ban Óbudán lépett fel először Keszy József tarsulatában, ahová 1863. április 23-án szerződött segédszerelmesi szerepkörre. Ezután Hetényi Józsefhez került, majd Bényei Istvánnál játszott Pécsett. Hamarosan a vidék kedvelt társalgási, hős, szerelmes, intrikus, jellemszínészéve lépett elő. 1866-ban a debreceni sznínháznál pályatársa volt Petőfi Zoltán, Aradon Tóth Ede pályáját igazgatta, majd Miskolcon Pázmán Mihály társulatásánál kötött ismeretséget Dérynével. Ugyanitt találkozott Brachvogellel, akinek egyik darabját is lefordította. 1868-tól rendezéssel is foglalkozott. 1874-ben az István-téri színház igazgatója lett Solymossy Elek utódjaként. Paulay Ede a Nemzeti Színházhoz akarta szerződtetni, azonban Vezéry anyagi okok miatt visszautasította a meghívást. 1875-ben kapott színigazgatói engedélyt, 1876-ben Sopronban lett színigazgató. Végül 1881-ben elhagyta a pályát. Ezután főispán titkár volt Szolnokon, majd a vármegye szolgálatába lépett. 1889-ben alapította a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapokat, amelynek 1890 és 1913 között szerkesztője volt. Első neje Popovics Mari színésznő volt, akivel Debrecenben ismerkedett meg. Miután megözvegyült, 1899. augusztus 10-én Szolnokon házasságot kötött a nála 31 évvel fiatalabb Weiglein Ilona Natália Elvira művésznővel. Személyesen ismerte még gyermerkkorából Petőfi Sándort, Bem Józsefet és 1868 decemberében az ő pártfogására szerződtették Petőfi Zoltánt Debrecenben.

Fordított színművei

Kassai előadatásuk dátumával:

  • A szerzetesek, vagy szerelmi kaland egy apáczazárdában, legújabb franczia vígjáték. 3 felv., írta Tonelli (először 1868. okt. 19.)
  • A fehérruhás nő, dráma 5 szakaszban. Wilkie Collins regénye után írta Birchpfeiffer Sarolta (1873. márc. 17.)
  • A gyermekorvos és szerelem gyermeke, dráma 5 felv. Alexandre Dumas után (1873. szeptember 15.)
  • Egy szó a birodalmi tanácshoz, korszerű dráma. színmű 4 felv. Írta O. F. Berg, a Kikeriki szerk. (1874. márc. 17.)
  • Claude felesége, színmű 3 felv. (1874. április 9.).

Fontosabb szerepei

  • Hamlet (Shakespeare)
  • Moor Ferenc (Schiller: Haramiák)
  • Posa márki (Schiller: Don Carlos)
  • Biberach (Katona József: Bánk bán)

Működési adatai

  • 1864: Hetényi József
  • 1865–66: Győr
  • 1866–68: Debrecen
  • 1868–69: Miskolc
  • 1869–70: Szeged
  • 1870–71: Szabadka
  • 1871–72: Debrecen, Nagyvárad
  • 1872–73: Arad
  • 1873–74: Kassa
  • 1874: István-tér
  • 1874–75: Székesfehérvár

Igazgatóként

  • 1876: Sopron, Keszthely, Szombathely
  • 1878: Karcag, Kisújszállás, Mezőtúr

Jegyzetek

További információk

  • Színészeti lexikon. Szerk. Németh Antal. Bp., Győző Andor, 1930.
  • Szolnoki fejek. (Magyar társadalmi lexikon III.) Szerk. Hirn László, Zsadányi Oszkár. Szolnok, 1928. Wachs Nyomdai Műintézet.
The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.
Lists
Ödön Vezéry is in following lists
comments so far.
Comments
From our partners
Sponsored
Credits
References and sources
Ödön Vezéry
arrow-left arrow-right instagram whatsapp myspace quora soundcloud spotify tumblr vk website youtube pandora tunein iheart itunes