Miklós Wesselényi

Idősebb Wesselényi Miklós (Zsibó, 1750. december 11. – Zsibó, 1809. október 25.) erdélyi magyar katona, politikus, főúr, a "zsibói bölény".

Felvállalta a magyar erdélyi és magyarországi kultúrélet, valamint a kolozsvári és pesti színházalapítás ügyét és e színházak felépítéséhez anyagilag is jelentősen hozzájárult. Színdarabokat írt és fordított is – hiszen angolul, olaszul, németül és románul anyanyelvi szinten beszélt.

Petrőczy Kata Szidónia költőnő dédunokája.

Apja, báró hadadi Wesselényi István (1708–1757), anyja, báró vargyasi Daniel Polixénia (1720–1775) voltak. Nyolcéves korában apja elhunyt. Tizenegy testvére közül csak öt lánytestvére élte meg a felnőttkort. Nevelője kezdetben Deáki Filep Pál, később pedig Cornides Dániel volt. Tizenkilenc éves korában a kolozsvári református kollégium padjaiból kilépve állt be katonának. Édesanyja halálakor, 25 éves korában már kapitány. Kolozsváron ismerkedett meg a székely kisnemesi származású Cserey Helénával, Cserey Farkas udvari kancellári tanácsos lányával. Az ismeretségből szerelem, abból pedig – 1777-ben – házasság lett. Eltérő felekezethez tartoztak, Wesselényi kálvinista volt, míg a Cserei család római katolikus. A házasságot az egyház beleegyezésével csak úgy köthették meg, ha vállalják, hogy születendő gyermekeiket katolikusnak keresztelik. Ám őket mégis reformátusnak keresztelték, ami a híresen pápista Cserei-ág haragját vonta maga után, ezért, és mert 1782-ben Heléna áttért református hitre, 1783-ban hatheti vallásos oktatásra bevonult a szebeni orsolyita zárdába (cselédséget vihetett magával, férje meglátogathatta, kijárhatott ismerőseihez, és színházba is), illetve Mária Terézia azt a döntést hozza, hogy Wesselényinek kárpótlásul birtokán egy katolikus kápolnát kell építtetnie és ott köteles a katolikus hitben, szüleiktől elszakítva nevelni fiait, Istvánt és Ferencet, akik azonban még ennek életbe lépése előtt, az uralkodói rendelet kiadásának hónapjában elhaláloztak.

Miklós szimpatizált a korabeli nemesi reform szabadságeszményeivel. Vitába került az erősen aulikus (a bécsi udvar konzervatív politikáját támogató személy – különösen főnemes – a reformkorban) természetű Haller János gróffal, a szomszédos csákigorbói kastély tulajdonosával. Kettejük vitája hamar szimbolikus hadviseléssé alakult, aminek egyik mozzanataként Wesselényi elfoglalta a kastélyt, a gróf embereit pedig elfogatta és saját zsibói várába vitette, majd rövid úton elengedte őket. Az erdélyi Királyi Tábla pénzbüntetésre ítélte, ám Haller és neje panaszára Wesselényi Miklóst 1785-ben letartóztatták, perbe fogták, elítélték és a kufsteini várbörtön császártornyába, pontosabban annak 5-ös számú cellájába zárták előbb két évre, majd ezt – itt is féktelen, de egyben nemzeti érzelmű természete miatt – bizonytalan időre változtatták. 1789. december 15-én szabadult. A gróffal kibékült, s mint a hadakozás és fogság előtt, újra barátok lettek.

1791-től 1809-ig állandó tagja volt az erdélyi diétának (rendi országgyűlésnek) az ellenzék (az alkotmánypártiak) padsoraiban (az udvarhűekkel szemben). Ennek ellenére 1804-ben Közép-Szolnok vármegye főispáni helytartójává lett (melynek 1794-től követe volt, de az ispánságig nem vihette). A rendi országgyűléseken a nemzeti ügyek, a nemzeti kultúra és mindenek előtt a magyar színjátszás lelkes és nagy-formátumú szónoka volt. 1797-től haláláig igazgatta az erdélyi magyar színtársulatot, melynek turnékat szervezett, sőt, drámákat írt és fordított. 1809 május 10-én még Wesselényi elnökletével tartott gyűlést az országgyűlés színházi bizottsága, s beszédét mondott a színészet ügyében, de a figyelem középpontjában ekkor már az inszurrekció, a nemesi felkelés állt. Júliusban megbetegedett – ekkor harci feladatait a még csupán 13 éves fia vette át – és otthonában októberben elhunyt.

Wesselényi Miklós híres vadászatokat és lakomákat, tartott. Szertelen, arisztokratikus életének köszönhette becenevét is. A zsibói kastélyához kapcsolódó ménese Erdély- és Magyarország-szerte híres volt. Művelt volt: Horatiust, Montesquieut, Voltaire-t olvasott. Kedvenc olvasmányai közt volt a Biblia. Bőkezű, különc és szeszélyes főúr volt. Szerencsétlenség kísérte gyermekeivel, tizenegy gyermeke közül csak egy (a tizedik) érte meg a felnőtt kort, ifjabb Wesselényi Miklós.

• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái XIV. (Telgárti–Zsutai). Budapest: Hornyánszky. 1914.  
• Veress Dániel: Wesselényi Miklós, Budapest, Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1983.
• ↑ eclap.eu: Id. Wesselényi Miklós színházi levelezése (Színháztörténeti Könyvtár) - idős Wesselényi színigazgatókhoz írott levelei, ECLAP Connecting stages/OSZMI - 1983.
• Kazinczy Ferenc: Eredeti munkái... - XXIV., XXV. levél (356-366. oldal) - 1839 (online: google könyvek)
• Beke László, Gazda István, Szász Zoltán, Szörényi László: Nemzeti évfordulóink 2009: Soós István : Idősebb Wesselényi Miklós (42. oldal); Balassi Intézet - 2008. (online: Google e-könyv)

• Kemény Zsigmond: A két Wesselényi Miklós, megjelent: Csengery Antal: Magyar szónokok és státusférfiak. Politicai jellemrajzok (85–186. oldal) - 1851. (online: google könyvek)
• Nyírő József: A sibói bölény - 1929.
• Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája - XV. fejezet: Wesselényiek Id. Miklós és Cserei Heléna 2003. ISBN 963 9374 74 1