Megadja Ferenc

1944 tavaszától bekapcsolódik a mozgalom életébe. Gyorsan emelkedik a hierarchiában először kitelepítési kormánybiztos, majd a rettegett Városmajor utca 37. szám alatti pártházban „védelem- és megtorlásvezető”. Év végén, amikor szorult Buda körül a szovjet ostromgyűrű, a Hűség Házaként ismert az Andrássy út 60. szám alá vonul vissza és lesz az intézmény parancsnokhelyettese. Január 13-án innen is elmenekül.

A XII. kerületben a „zsidótlanítás” felelőseként vált hírhedté, ami a gyakorlatban a zsidó származású polgárok felkutatását, kifosztását, kínzásukat, a nők megbecstelenítését és meggyilkolásukat jelentette. Saját, későbbi vallomása szerint mintegy 10-12 ilyen beavatkozáson vett részt személyesen. 1944. december 24-én másokkal együtt egy kilencéves kisfiút, (Hutiray Tamás) is meggyilkol. Tevőleges köze volt Márffy Ödön festőművész feleségének halálához is. A nyilas ház pincéjében véghezvitt kegyetlenkedésekben fontos szerepet kapott az alkohol, a különböző kínzó eszközök és a teátrális gesztusok, köztük a zenekíséret. Megadja nyilas ténykedése 1945. február 12-ig tartott.

Ezt követően szovjet fogságba esett. Sikeres szökése után elhagyja Budapestet és vidéken húzza meg magát Kovács Sándor álnéven. Egészen 1952-ig Algyőn tartózkodik, itt készíti elő a szökését Jugoszláviába, a határátlépést azonban a „zöld ÁVÓ” meghiúsítja, Megadját őrizetbe veszik.

A fogoly vizsgálata során az ÁVH tisztje megállapítja, hogy: „Igen értelmes, jó beszélőtehetségű, iskolai végzettségénél sokkal képzettebb. Jó szónoki tehetséggel és szervezőkészséggel rendelkezik”. Vértes János államvédelmi őrnagy világossá teszi, hogy Megadját nem fogják átadni az igazságszolgáltatásnak, hanem megismert bűnei alapján ügynökként az állampárt szolgálatába kívánják állítani. Az általa elmondottak alapján kellő mértékben zsarolhatóvá válik, a halálbüntetést a hálózati munka elvállalásával kerüli el, 1952. október 20-án szervezik be Szegeden. A valós életrajzi elemeket fikcióval vegyítve elkészítik ügynöki legendáját és az akkor ellenséges Jugoszláviába küldik Szlavkó fedőnéven azzal a céllal, hogy beépüljön a jugoszláv államvédelmi szerv, az UDB állományába.

Küldetésnek megfelelően, Térvár térségében 1952. október 30-án lépi át a határt. A jugoszláv hatóságok azonnal letartóztatják. Kihallgatásakor a hatóságok számára gyanússá válik, ezért Péterváradon bebörtönözik és hat hónapig sötétzárkában tartják. Egy elfogott, Magyarországra igyekvő határsértő vallomása szerint Megadja 1953. június 9-én a Pétervárad melletti Kamenicára került és ott dolgoztatták az UDB felügyelete alatt. Néhány hét múlva azonban társaival együtt vonaton a horvátországi Gerovóba szállították. Ekkor már társai előtt is beszélt arról, hogy nyugatra kíván szökni. Ennek helyéről és módjáról nincs információ, csak annyi tudható, hogy 1954 októberében illegális úton, sikeresen eljutott Olaszországba és egy trieszti táborba került.

Az ÁVH ekkor egykori algyői élettársát (akit az ÁVH fogva tartott) konspirált levél elküldésére kényszeríti, de érzelmeire hatva sem sikerül haza csábítani. Megadja ekkor már értesült arról, hogy élettársát hosszú ideje nem látták Algyőn. Nem sokkal később az ÁVH előtt az is világossá vált, hogy bár „Szlavkó” nem lett áruló, kizárólag saját túlélésére koncentrált, és ezt a nyugaton élő nyilas emigráció tagjaival való kapcsolatfelvételen keresztül vélte elérni. Ügynöki feladataival nem különösebben törődött.

Életének további alakulásáról nincsenek információk, a belügyi szervek ismeretei szerint Megadja 1968-ban már Ausztráliában élt. Egy 1970 őszén kelt ügynöki jelentés szerint Sidney-ben lakik és aktív kapcsolatot tart fenn az ott működő nyilas szórvány szervezetek tagjaival. Egy hungarista forrás közlése alapján buxtoni tanyáján halt meg 1980. április 4-én.

• Véresmajor [1]
• Szlavkó
• Betekintő 2017/1
• Zoltán Gábor: Orgia (Kaligram - 2016) ISBN 9286155603-49-5