Mariann Vízkelety
Quick Facts
Biography
Vízkelety Mariann magyar jogász, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Pályafutása
Tanulmányai
- 1971 és 1975 között a Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskola tanulója.
- 1980-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte diplomáját.
Szakmai pályafutása
Pályáját 1980-ban kezdte a Pesti Központi Kerületi Bíróságon bírósági fogalmazóként, majd bírósági titkárként és bíróként dolgozott ugyanott. 1986-tól 1988-ig a Hazafias Népfront Országos Tanácsánál a Nőpolitikai Tanács és a Családvédelmi Tanács titkára volt. 1989-től 1992-ig ügyvédként tevékenykedett a Budapesti 54. számú Jogtanácsosi Munkaközösségnél, majd a Budapesti 54. számú Ügyvédi Irodánál .
1992-től 2004-ig a Miniszterelnöki Hivatalban töltött be különböző beosztásokat. Ezt követően az Országgyűlés Hivatalánál szakmai főtanácsadóként dolgozott 2010-ig. 2010 és 2012 között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkárának nevezték ki, majd 2012. nyarától 2015. tavaszáig a Központi Statisztikai Hivatal jogi és gazdálkodási elnökhelyettese volt. 2015. április 1-jétől tölti be az Igazságügyi Minisztérium, igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkári tisztségét.
Jegyzetek
Források
- Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság (engedély)