Lukáts Gyula

Családja a Pozsony megyei csallóközi ágból való, a meglevő eredeti oklevél szerint IV. Bélától már donatiót kapott. A XIII. századból szintén megvan a családnál Roland nádornak a családfát megállapító levele, mely szerint Ethe kun vezér ágából származtak. Apja Lukáts Zsigmond bérlő volt Fehér megyében. Lukáts Gyula Székesfehérvárt született, ahol a gimnáziumot végezte. 1866-ban a fiumei tengerészeti akadémiába lépett és 1868-tól mint kadét és hadnagy (leszámítva azt az időt, amit a hadnagyi vizsga letételére fordított Fiuméban) osztrák-magyar lobogó alatt 1873-ig folytonosan hajózott. 1870. január 7-én az Atlanti-óceánon a Catterina V. három árbocos hajóval hajótörést szenvedett; ekkor négy napi küzdelem után, január 10-én a Nyanza angol gőzös mentette meg.

1874-ben megvált a tengerészettől és visszatérve hazájába 1875-ben jogász lett Budapesten. Mint a jogász segélyegylet elnökének, szerep jutott neki az 1876-77. évi török tüntetésekben. Ekkor volt az Egyetértés szerkesztőségének tagja; előbb az országgyűlési rovatot vezette, majd vezérzikkeket, tárcákat írt; azon kiáltványok, melyek a magyar nemzethez és hölgyekhez intéztettek a budapesti ifjúság által a török ügyben, szintén tőle valók. A Konstantinápolyba Abdul-Kerimnek kardot vivő küldöttség vezetője volt. Itt kapta a (III.) Medjidje commandeur csillagát, melyet azonban nem viselt. 1877. júniusban a török-orosz hadjárat alatt mint az Egyetértés harctéri levelezője működött Mehemed-Ali mellett. 1879-ben a nagyváradi Szabadsághoz lépett be főmunkatársnak és vezércikkírónak.

1880-ban Nagyvárad város megválasztotta aljegyzőjévé. 1882-ben párbaj vétsége miatt Vácon ült és vele volt bezárva a kommün híres minisztere Frankel Leó is, s a tőle nyert információk, francia kútfők és a kommün hivatalos lapjának alapján egy tanulmányt írt: A commune története címmel, mely mintegy 25 számban a nagyváradi szabadságban jelent meg. 1884-ben a szalontai kerület képviselője lett (ettől fogva budapesti lakos), 1887-ben a rácalmási, 1892-ben ismét a szalontai kerület, 1896-ban a monori választotta meg. A képviselőház jegyzője és a közlekedési bizottság tagja; a Függetlenségi Párt híve volt.

Cikkeket írt a Hazánk és a Külföldbe s a Heti Póstába (többnyire tengerészeti cikkek és mint szemtanú az 1868-as kubai felkelésről Etruk, Kelén, Karcsai Gyula nevek alatt is); a Budapesti Hirlapba (1889 és 1892-ben Kossuth Lajosnál tett látogatásairól); a Magyarországba (1894. márciusban Kossuth betegségéről és haláláról Turinból küldött táviratokat és tárcacikkeket).

Szerkesztette és kiadótulajdonosa volt a Népzászlója című politikai hetilapnak 1886-tól.

Országgyűlési beszédei (leginkább fiumei tengerészeti kérdésekben és hilanthropikus ügyekben szólalt fel) a Naplókban (1884-től) vannak.

• A török nemzet vendégei. A magyarországi török rokonszenv s a konstantinápolyi út története. Bpest, 1877. Fényképpel.

• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái VIII. (Löbl–Minnich). Budapest: Hornyánszky. 1902.  
• Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában

• Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
• Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969.
• Palatinus József: A szabadkőművesség bűnei. 4. kiad. Bp., 1938-1939. Budai-Bernwaliner József ny.
• Toth, Adalbert: Parteien und Reichtagswahlen in Ungarn 1848-1892. München, R. Oldenburg Verlag, 1973.
• A szövetkezett balpárt arcképcsarnoka. Bp., 1905. Révai és Salamon ny.
• Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.