Lilla Hárdi
Quick Facts
Biography
Hárdi Lilla (Budapest, 1955. március 20. –) magyar orvos, pszichiáter, pszichoterapeuta.
Élete
Orvoscsaládba született, szülei mindketten pszichiáterek voltak. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem elvégzését követően pszichiáterként dolgozott a kistarcsai Flór Ferenc Kórházban, majd az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben 2007-ig.
Veér András főorvos - akkor még elsősorban Hárdi angoltudása miatt - őt küldte egy, a Magyar Tudományos Akadémia által szervezett nemzetközi kongresszusra, ahol a kínzásról és a bántalmazás következtében kialakult traumák gyógyításáról volt szó. Itt ismerte meg személyesen a dán Inge Genefkét, aki hozzásegítette a speciális szakterület szakmai alapjainak elsajátításához.
Főállása mellett menekültek, háborús traumát átélők mentális ellátásával, gyógyításával a délszláv háború óta foglalkozott. Kezdetben a koppenhágai székhelyű Nemzetközi Veritas Alapítvány munkatársaként az ENSZ Menekültügyi Főbiztosával együttműködve foglalkozott bántalmazottakkal - páciensei elsősorban menekültek közül kerültek ki.
1996-ban alapítója volt a Cordelia Alapítványnak, mely a szervezett erőszak áldozatainak lelki megsegítésére hoztak létre. Kezdettől Hárdi ennek az alapítványnak az igazgatója, mely a világ 40 országában működő 244 traumaközpont egyike. Hárdi tagja az IRCT-nek (International Rehabilitation Council for Torture Victims - Kínzás Áldozatainak Nemzetközi Rehabilitációs és Kutató Tanácsa), 2014-ben kapta meg az Inge Genefke-díjat, melyet 2004 óta adnak az áldozatokat segítő személyeknek.
Díjai
- Inge Genefke-díj(wd) (2014)
Jegyzetek
- ↑ Pócs Balázs:Tűzőrző. NOL.hu (2014. máj. 26.)(Hozzáférés: 2019. feb. 4.)
- ↑ Zoltai Ákos:Hallgatni és szeretni is tilos.Népszava,CXLV. évf.188. sz. (2018. aug. 14.)5. o.
- ↑ Hadiállapot Nagyatádon.Magyar Nemzet,LVIII. évf.183. sz. (1995. aug. 7.)5. o.
- ↑ Horváth Ildikó:Megkönnyebbülés a stációk vége, nem keresztre feszítés: Afgán eposz, szív és varázslat a Menedék-díjas Cordelia munkájában.Népszava,CXXXII. évf.40. sz. (2005. feb. 17.)10. o.
- ↑ Executive Committee and Council. IRCT (2019)(Hozzáférés: 2019. feb. 4.)
- ↑ Posts Tagged dr inge genefke. World Without Torture (2014. ápr. 9.)(Hozzáférés: 2018. dec. 15.)