Laura Cserpes
Quick Facts
Biography
Cserpes Laura (Debrecen, 1988. július 13. –) magyar énekesnő.
Élete
1988-ban született Debrecenben, gyermekkorát azonban már Kapuváron töltötte. 1999-2007 között a helyi Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium tanulója volt. Először a Megasztárban tűnt fel, de leginkább A Dal című műsorban ismerhette meg a közönség 2013-ban, ahová az Élj pont úgy! című dalával nevezett és a döntőig jutott el. 2013. december 10-én, a JOY Magazin terjesztésében megjelent első nagylemeze. 2014-ben ismét bekerült A Dalba, de ezúttal az elődöntőben kiesett Úgy szállj! című dalával. Szerepelt a TV2 Nagy Duett című műsorában, ahol Gesztesi Máté volt a partnere és az 5. helyet szerezték meg. Ebben az évben Laura még egy VIVA-COMET jelölést is bezsebelt.
A véletlenül szándékos című filmben kapta első jelentősebb filmszerepét, melyben a főszereplőt alakította, valamint ő énekelte a főcímdalt is.
2010 nyarán összeházasodott Fekete Dáviddal, akitől két év után elvált. Édesapja Cserpes István, a kapuvári Cserpes Sajtműhely tulajdonosa.
Filmek
- Korhatáros szerelem (2017–)