peoplepill id: laszlo-lodi
LL
Hungary
1 views today
1 views this week
László Lódi
Hungarian football player

László Lódi

The basics

Quick Facts

Intro
Hungarian football player
Places
Work field
Gender
Male
Place of birth
Budapest, Hungary
Age
76 years
Sports Teams
Budapesti VSC (Hungary)
The details (from wikipedia)

Biography

Lódi László (Budapest, 1948. március –) labdarúgó, középpályás, edző.

Pályafutása

1960-ban a BVSC csapatában kezdte a labdarúgást, ahol 16 évesen már bemutatkozott az NB I/B-s felnőtt csapatban. 1969 és 1971 között a sorkatonai szolgálata alatt a másodosztályú Kecskeméti Dózsa csapatában szerepelt. Innen igazolta le a Tatabányai Bányász, ahol 1971. augusztus 7-én mutatkozott be az élvonalban a Bp. Honvéd ellen. A mérkőzés 2–1-es tatabányai győzelemmel ért végett. 1971 és 1974 között 32 alkalommal szerepelt az élvonalban és három gólt szerzett. Tagja volt az 1972-es magyar kupa-döntős és az 1973-as és 1974 KK-győztes csapatnak. 1974 és 1975 között a másodosztályú Dorogi AC játékosa volt, majd azt követően a szintén másodosztályban szerepelt Szolnoki MTE együttesében játszott. Az aktív labdarúgás befejezése után a Szolnoki MÁV MTE csapatánál kezdett edzőként dolgozni. Pályaedzőként, vezetőedzőként és szakmai igazgatóként tevékenykedett a szolnoki csapatnál. Edzőként dolgozott még Rákóczifalván, Tiszakécskén, Újszászon, Tápiógyörgyén és Jászapátiban.

Sikerei, díjai

  • Magyar kupa (MNK)
    • döntős: 1972
  • Közép-európai kupa (KK)
    • győztes: 1973, 1974
The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.
Lists
László Lódi is in following lists
comments so far.
Comments
From our partners
Sponsored
Credits
References and sources
László Lódi
arrow-left arrow-right instagram whatsapp myspace quora soundcloud spotify tumblr vk website youtube pandora tunein iheart itunes