László Fazakas
Quick Facts
Biography
Dr. Fazakas László (Budapest, 1947. –) magyar belgyógyász, nefrológus főorvos.
Egyetemi tanulmányait a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végezte. 1971 és 1986 között Petrányi Gyula professzor munkatársa volt, előbb a Debreceni Orvostudományi Egyetem I. sz. Belklinikáján, majd a budapesti Semmelweis Egyetem II. sz. Belklinikáján. Belgyógyászati, majd nefrológiai szakvizsgát tett. 1986-tól Taraba professzor helyetteseként a Fővárosi Szent Margit Kórház II. sz. Belgyógyászati/Nefrológiai Osztályán volt adjunktus. Tudományos munkásságát a „Krónikus vesebetegek pszichés és szociális gondozása” címmel foglalta össze kandidátusi értekezésében. Nefrológusi (belgyógyász-vesegyógyász) munkáját a Székesfehérvári, majd a Kerepestarcsai Dialízis Központ vezetőjeként végezte nyugdíjba vonulásáig.
Az ápolástudománnyal korán szoros kapcsolatba került. Az Egészségügyi Szakdolgozók Továbbképző Intézetének oktatója volt 10 éven keresztül.
1992-től 2002-ig az Ápolási Szakmai Kollégium tagja. 1994 és 2002 között a Magyarországi Református Egyház Bethesda Kórházában dolgozott főorvosként, ahol – többek között – a kórház Bethesda Otthonápolási Szolgálatát irányította annak szolgálatvezető főorvosaként.
Főbb könyvei, cikkei, tanulmányai
- Az otthoni betegápolás (Változó Világ 41.)