peoplepill id: koltai-judit
KJ
1 views today
1 views this week
The basics

Quick Facts

Work field
Gender
Female
Birth
Age
73 years
The details (from wikipedia)

Biography

Koltai Judit (Budapest, 1952. november 19. –) magyar színésznő, rendező, színházigazgató. Koltai Róbert húga.

Életpályája

Budapesten született 1952. november 19-én. 1974 és 1978 között a Budapesti Gyermekszínház Stúdiójának növendéke. 1978-tól a kaposvári Csiky Gergely Színház, 1980-tól a Népszínház társulatának tagja. 1983-tól a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. 1986-tól alapító tagja a Malgot István vezette független Hold Színháza társulatnak. Állandó játszóhely híján vidéki városokban, falvakban tartották előadásaikat. Budapesten, rendszeresen az Egyetemi Színpadon voltak a bemutatóik. 1989-től szabadfoglalkozású művésznőként dolgozott. 1995 májusában megnyílt a Holdvilág Kamaraszínház, melynek művészeti vezetője, színésznője. A színház a rákosszentmihályi Világ mozi épületében működött. 2012 őszétől azonban új helyszínre, a XIII. kerületbe költözött át, az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ épületében lelt otthonra. A színház vezetése és színészi munkája mellett, rendezéssel és - 1987 óta - tanítással (Harlekin Gyermekszínház; Pogácsa az Arénában színkör) is foglalkozik. Versei jelentek meg a "Harmatfényben lelki utakon" és a "Mesék, versek kicsiknek és nagyoknak Óperencián innen" című antológiákban.

Fontosabb színházi szerepei

  • Robert Ivanovics Rozsgyesztvenszkij - Alekszej Alekszin: Bátyám és a klarinét... Petyka
  • Jevgenyij Lvovics Svarc: Hókirálynő... Elza, hercegkisasszony; Rablóvezér mama
  • Dimitar Dimitrov: A farkas és hét gida... Pirinyó
  • Jules Verne: A tizenötéves kapitány... Jack Weldon, Mrs. Weldon fia
  • Valentyin Petrovics Katajev: Magányos fehér vitorla... Második piaci fiú
  • Lyman Frank Baum: Óz, a nagy varázsló... Toto kutya
  • Tennessee Williams: Ez a ház bontásra vár... Willie
  • Carlo Collodi: Pinokkió... Pinokkió; Második nyúl
  • Luigi Pirandello: Hat szerep keres egy szerzőt... Színésznő 1.
  • Bertolt Brecht: A szecsuáni jólélek... Kövér prostituált; Fiú a nyolctagú családban
  • Bertolt Brecht: Koldusopera... Pici Póli, a Vörös Cápa mulató művésze
  • Mihail Afanaszjevics Bulgakov: Bíborsziget... Matyelkin ügyelő és beszélő papagáj
  • Ránki György - Romhányi József: Muzsikus Péter... Piccolo
  • Lázár Ervin: Berzsián és Dideki... Ribizli kutya
  • Lázár Ervin: A hétfejű tündér... Mikkamakka
  • Erich Kästner: Emberke... Emberke
  • Mark Twain: Tom Sawyer mint detektív... Tom Sawyer
  • Stephen Leacock: Rosszcsirkeff Mária emlékiratai... Rosszcsirkeff Mária
  • Gioachino Rossini - Wolfgang Amadeus Mozart - Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais: Figaro, a sevillai borbély... Rosina
  • Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem... Büchner
  • Malgot István: Árgyélus királyfi... Tóbiás Manó
  • Malgot István: Hajnalka és Jácint... Hajnalka
  • Rejtő Jenő - Malgot István: Piszkos Fred, a kapitány... szereplő
  • William Shakespeare - Malgot István: Dromlet, drák királyfi... Defália
  • Igor Stravinsky: A katona története... öregasszony
  • Aiszkhülosz - Silló Sándor: Oreszteia... Kasszandra
  • Nógrádi Gábor: Segítség, ember!... Nyúl Amália
  • Hubay Miklós: Tüzet viszek... Margit
  • Tadeusz Różewicz: A hős... titkárnő
  • Szép Ernő: Május... lány
  • Másik mesét mesélek, avagy az én cirkuszom... Pogács bohóc
  • Csalafinta Péter... Hajni
  • Bojan Papazov: A három tökfej... egy angyal
  • Móra Ferenc - Solti Gábor: Kincskereső kisködmön... Malvinka néni
  • Örkény István: Tóték... Ágika
  • Gyurkó László: Don Quijote - Variációk... Maritornes (cselédlány)
  • Pinczési Judit - Novák János: Kócgerzson... Auguszta
  • Molière: A fösvény... Csendbiztos
  • Molière: A képzelt beteg avagy a hipochonder... Béline (Argan második felesége)
  • Maurice Maeterlinck: A kék madár... Tyltyl
  • George Courteline: Első vizit... Boulingrinné
  • Bojan Papazov: A három tökfej... Egy angyal
  • Petőfi Sándor: A helység kalapácsa... Szemérmetes Erzsók
  • Jean Genet: Cselédek... Madame
  • Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné... Karnyóné
  • Karácsony gyertyácskái...szereplő
  • Pruzsinszky Sándor: Csillagjáró... Eufrozina néni
  • Pruzsinszky Sándor: Archivatal... Cicu (a Pokol kocsma üdvöskéje)
  • Grimm fivérek: Holle anyó... Gertrúd
  • Grimm fivérek: Jancsi és Juliska... Boszorkány
  • Anton Pavlovics Csehov: Sirály... Arkagyina (Irina Nyikolajevna, asszonynevén Trepljova, színésznő)
  • Megvan minden kerekünk!... szereplő
  • Kókai János (szerkesztő): Fekete rúzs és... Madame
  • Georges Feydeau: A hülyéje... Mme Pinchard
  • Imagine - Seholsincs ember... közreműködő
  • Kókai János: A nagy Górky... Klárika

Filmek, tv

  • Sose halunk meg (1993)
  • Szomszédok (sorozat ) 171. rész (1993) ... Taxi utas
  • Szamba (1996).. Vidéki színésznő
  • Ezüstnitrát (1996)
  • Egy tél az Isten háta mögött (1999)... nő
  • Csocsó, avagy éljen május elseje! (2001)
  • Chacho Rom (2002)
  • Arccal a földnek (2002)... Etelka
  • Boldog születésnapot! (2003)... Adélka
  • Deus ex Machina (2007)... nő
  • Megy a gőzös (2008)
  • Rövid, de kemény... életem (2008)... Szomszéd
  • Pál Adrienn (2010)... Cukrásznő
  • Hacktion (sorozat) A diagnózis című rész (2013) ... Hölgy
  • Eszméletlen (2017)... Jósnő
  • Zsolt és Rezső: Az elhallgatott igazság (2017) ... Katalin
  • HHhH - Himmler agyát Heydrichnek hívják (2017)

Rendezései

  • Mrožek: Piotr Ohey mártíromsága
  • A nyílt tengeren
  • Weöres Sándor: Az éjszaka csodái
  • ... a fasorba megyünk?
  • Szép Ernő: Május
  • Csukás István: Ágacska
  • Ma este babám...
  • Benedek Elek: Szélike királykisasszony
  • Árgyélus királyfi
  • Másik mesét mesélek, avagy az én cirkuszom
  • Hab, csók... meg egy kis habcsók
  • Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
  • A Buszmegálló
  • Keller Zsuzsa - Fábry Péter - Novák János: Csillaglány
  • Samuel Beckett: A játszma vége
  • Széllelbélelt mesék
  • Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem
  • Jevgenyij Lvovics Svarc: Hókirálynő
  • Pruzsinszky Sándor: Csillagjáró
  • Đorđe Lebović: Az ezredik éjszaka
  • Luís Sepulveda: A sirályfióka esete a macskával, aki megtanította repülni
  • Vojnich Iván: Anti-Pygmalion
  • Buda Ferenc: Mátyás király és a cinkotai kántor
  • L. Frank Baum - Albert Péter: Óz! Varázsló!
  • Holdvilágos éjszakán...
  • Minden rendű emberi dolgokhoz...
  • Kaszás Villő: Rémusz bácsi

Szinkronszerepei

  • Dragon Ball Z - Son Gohan, Son Goten (gyerekhangként)
  • Dragon Ball Super - Son Goten (gyerekhangként)

Önálló est

  • Képzelni lehet...
  • A játék az különös...
  • Képzelni lehet 2.0

Jegyzetek

  1. Koltai Judit szinkron szerepei (magyar nyelven). iszdb.hu
  2. A Dragon Ball Super szinkronja és új infók a premierről (magyar nyelven). iszdb.hu, 2018. március 8. (Hozzáférés: 2018. június 1.)

További információk

Holdvilág Kamaraszínház

The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.
Lists
Koltai Judit is in following lists
comments so far.
Comments
From our partners
Sponsored
Credits
References and sources
Koltai Judit
arrow-left arrow-right instagram whatsapp myspace quora soundcloud spotify tumblr vk website youtube pandora tunein iheart itunes